Vágólapra másolva!
Az biztos, hogy két napon belül kétszer megmérkőzik egymással a Sopron Basket és a francia Basket Lattes Montpellier Agglomération, azaz a BLMA csapata. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc győztese bejut az Euroliga áprilisi Final Fourjába. Pályaelőny a magyar bajnoknál.

Újabb elképesztő fordulatokkal teli Euroliga-idény hajrához közeledik a női kosárlabdázás legjobbjainak mezőnye, köztük a Sopron Baskettel. A csapat tagjai alighanem napokat tudnának mesélni a COVID-19 járvány támasztotta kihívások során átélt kalandokról, buborékokról, tesztelések végtelen soráról, elhalasztott meccsekről, a karanténba küldött játékosokról, illetve a hiányukban kiállni nem tudó, vagy nem akaró ellenfelekről.

A magyar bajnokot is megviselte a járvány, voltak betegeik, elhalasztott meccseik, és mikor már úgy nézett ki, hogy végre egyenesbe kerülnek a dolgok, és rendben le lehet bonyolítani a sorozat végjátékát, jött az elképzelhetetlen, a legrosszabb, ami csak megtörténhet: Oroszország megtámadta Ukrajnát, háborút robbantva ki a velük – és velünk is – szomszédos országban. A világ és a nemzetközi sportvilág is egyöntetűen ítélte el az agressziót, sorra vezették be a szankciókat, melyek alól a sport sem jelentett kivételt. A közeljövő összes világversenyét elvették az oroszoktól, sportolóikat és csapataikat pedig a legtöbb sorozatból, így az Euroligából is kizárták.

A Sopron Basket (sárgában) az év egyik legjobb meccsén vert novemberben az orosz Dinamo Kurszkot Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez azt jelentette, hogy a végső győzelemre is esélyes Dinamo Kurszkot és Jekatyerinburgot, valamint az MBA Moszkvát is kizárták, az időközben elkészült negyeddöntős párosításokat pedig át kellett írni. Ami elméletben csupán annyit jelent, hogy más nevek kerülnek a papírra, így nem Sopron-USK Praha és BLMA-Fenerbahce párharcok lesznek, hanem a magyar bajnok a francia ezüstérmessel találkozik (az USK eközben az olasz Schióval, míg a Fener a lett TTT Rigával, a negyedik párosításban pedig a két spanyol csapat, azaz az Avenida és a Girona csap össze). A változás felborította ez előzetes menetrendet, a március 11-re kiírt második összecsapás időpontjában ugyanis nem volt szabad a montpellier-i csapat csarnoka, ezért annak a mérkőzésnek új időpontot kellett találni. A március 10. és 14-i dátumok közül a csapatok végül az előbbi időpontban egyeztek meg, ha pedig harmadik meccsre is szükség lesz, akkor arra március 16-án kerül sor Sopronban.

Míg a Sopron 8 győzelemmel és 6 vereséggel végül második lett a B csoportban, addig a Montpellier együttese éppen fordítva, hat győzelem mellett nyolc vereséggel zárta az alapszakaszt egy olyan csoportban, ahol a Jekatyerinburg, a Salamanca és a Prága kiemelkedett a mezőnyből, a többi gárdának így reálisan a negyedik hely megszerzése lehetett a célja.

A franciák hullámzóan teljesítettek a csoportban Forrás: NurPhoto via AFP/Mattia Radoni/LiveMedia/NurPhoto/Mattia Radoni

Ezt Petersék szerezték meg, leginkább a jó rajtjuknak köszönhetnek, mely során a Prága együttesét is elkapták hazai pályán. A Rigában elért, januári, kiütéses, 35 pontos siker után azonban három vereség következett, igaz ez is elegendő volt a rájátszáshoz. A francia bajnokságban nem szerepel valami fényesen a BLMA, de a hétvégén tett egy lépést előre. A Roche Vendee otthonában értékes győzelmet ünnepelhetett 78-75 arányban.

A Sopron 20 győzelemmel és 1 vereséggel áll a hazai bajnokság élén, ráadásul a Magyar Kupa döntőjében a hazai pályán játszó DVTK-tól elszenvedett vereség sem hagyott nyomot Gáspár Dávid csapatán: azóta nem csak a PEAC-ot verték simán,

de a diósgyőrieknek is visszavágtak egy már-már demoralizáló 84-49-es győzelem formájában.

A meccsen a soproniak pályára lépő 12 játékosából 11-en is pontot szereztek, de kiemelkedett a csapatból és a mezőnyből a 26/9-cel záró Gabby Williams.

A Sopron Basket csapategysége is fontos összetevője lehet a győzelemnek Fotó: Csudai Sándor - Origo

A BLMA elleni meccs előtt Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője elmondta, hogy a terveiket csak annyiban borította fel az ellenfél kilétének változása, hogy valamivel kevesebb idejük maradt a közvetlen felkészülésre, de ezt orvosolta, hogy egész idényben követték az ellenfeleket, így a francia csapatot is, ráadásul jól ismerik edzőjük, Valéry Demory stílusát is.

A Sopron Basket-Montpellier negyeddöntős párharc első mérkőzése kedden 18.15-kor kezdődik a soproni Novomatic Arénában.