Vágólapra másolva!
Huszonegy játékossal tervez a nyáron Bíró Attila, az olimpiai bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szövetség szerdai tájékoztatása szerint a szakember közülük nevezi meg a sorrendben a június közepén kezdődő hazai világbajnokságon, majd a világliga szuperdöntőjében, illetve az augusztus végén rajtoló spliti Európa-bajnokságon vízbe ugrókat.

"Lehet olyan játékos, aki az egész nyarat végig játssza, majd az eredmények, a teljesítmény eldönti, miként alakulnak az egyes tornákra benevezett csapataink. A legfontosabb a hazai világbajnokság, erre készülünk, itt szeretnénk nagyot alkotni" - tette hozzá a szakember.

21 fős bő kerettel készül a női vízilabda-válogatott a hazai redezésű vilábajnokságra Forrás: MTI/Kovács Tamás

Visszatér a keretbe az ebben az idényben remek teljesítményt nyújtott kapus, Gangl Edina, valamint a hozzá hasonlóan Görögországban légióskodó Parkes Rebecca. Peresztegi-Nagy Kinga, az UVSE tehetsége újoncként kapott meghívót.

A válogatott szerdán (ma) "ráhangoló héttel" megkezdte felkészülését a világbajnokságra - ezúttal Erdélyben tart edzőtábort. Klubelfoglaltságok miatt még nem teljes a keret, mindazonáltal a játékosok többsége buszra szállt reggel, és Debrecen érintésével indult el Székelyföldre.

"Ez a hét rávezető edzésekről, fizikai és lelki feltöltődésről szól, lesznek csapatépítő programok, és a csíkszeredai uszodában nyílt edzést is tartunk majd. Erdély lélekemelő érzése azt gondolom, nagyon jó hatással lehet majd a társaságra" - mondta Bíró Attila.

A válogatott kerete:
kapusok:
Gangl Edina (Glyfada), Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger), Neszmély Boglárka (FTC)
mezőnyjátékosok:
Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikosz), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Pőcze Panna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!