Vágólapra másolva!
A magyar női jégkorong-válogatott hosszabbításban 3-2-es vereséget szenvedett szombaton a sokkal esélyesebbnek tartott finn csapattól a dániai világbajnokságon, és így a nyolcadik helyen végzett.

Pat Cortina szövetségi kapitány együttese a németek elleni győzelemmel és a svédek elleni pontszerzéssel jutott csoportjából a negyeddöntőbe, ahol kikapott a végső győzelemre is esélyesnek tartott amerikaiaktól. A finnek úgy érkeztek a vb-re, hogy szeretnének dobogóra állni, ám a nyolc között meglepetésre vereséget szenvedtek a csehektől.

A szombati helyosztón is ők számítottak esélyesnek, és már a 7. percben megszerezték a vezetést Susanna Tapani révén. Ebben a harmadban sokkal többet birtokolta a pakkot az északi csapat, amely 10-3-mal volt jobb a kapura lövésben. A második harmad 58. másodpercében Noora Tulus növelte az előnyt, ám ettől felbátorodott a magyar együttes, és Metzler Regina szépített. Két napja az amerikaiak ellen is eredményes volt, bár akkor csak a meccs után lett hivatalos gólszerző a sokszori videózást követően. Kettős emberelőnyben még nem sikerült az egyenlítés, de a 32. percben összejött, Huszák Alexandra révén.

Hosszabbításos vereség után nyolcadik lett a magyar válogatott a vb-n Forrás: MTI/EPA/Ritzau/Bo Amstrup

A harmadik felvonásban erősen nyomtak a finnek, záporoztak a lövések Németh Anikó kapujára, de hősiesen állta a rohamokat a védelem. Az északiak emberhátrányban zárták az alapjátékidőt, így magyar fórral indult az első gólig tartó hosszabbítás. Azonban ez kimaradt, a túloldalon viszont Tapani nem kegyelmezett.

A magyar nők 2019-ben jutottak fel az elitbe, a 2020-as vb a koronavírus-járvány miatt elmaradt,

tavaly pedig a kilencedik lett a válogatott, azaz a mostani minden idők legjobb szereplése a csapattól.

Eredmény:
az 5-8. helyért, Frederikshavn:
Finnország-Magyarország 3-2 (1-0, 1-2, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
gól: Tapani (7., 62.), Tulus (21.), illetve Metzler (24.), Huszák (32.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!