Vágólapra másolva!
Az IHF addig játszik a tűzzel, amíg egy képzetlen, a kézilabdát általános iskolai szinten sem űző játékos tönkreteszi egy sztárcsapat egyik sportolóját, mert olyan sérülést okoz neki, amiből nem lesz visszaút. Egyre többször hallani ezt a mondatot, s nem véletlenül. A három skandináv országban rendezett 2023-as női világbajnokságon a második nap megerősítést nyert azt, amit már a kezdés előtt mindenki tudott: ennek a 32-es létszámnak semmi értelme nincsen.

Kiküldött munkatársunk, Lantos Gábor helyszíni jelentése a női kézilabda-világbajnokságról, Helsingborgból.

Büszkeség helyett bosszankodás

Akár büszkén, dagadó kebellel is jelenthetnénk:

a magyar válogatott 23 gólos győzelme Paraguay ellen (35-12) az eddigi második legnagyobb különbségű diadal a női vb-n.

(Az első helyen Norvégia áll a Grönland elleni 43-11-es meccsével.) Büszkeségre azonban nincs ok, mert az IHF megalomániája megint (oly sokadszor) üt vissza és forog furkósbotként a csapatok feje felett.

Debreczeni-Klivinyi Kinga (k) és a paraguayi Karina Dos Santos Rodriguez (b), Ana Cristaldo Vera az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország - Paraguay mérkőzésen a svédországi Helsingborgban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Fájdalom vagy nem, tudomásul kell venni, hogy a világon jelenleg nincs 32 olyan válogatott női kézilabdázásban (férfiben sincs), amelynek tudása alapján helye lenne a világbajnokságon, amely a sportág legnagyobb seregszemléje.

A nemzetközi szövetség sajátosan értelmezi a sportág fejlesztését: emeld meg a létszámot lehetőleg az egekbe, az agyonterhelt játékosokat küldd fel egy vagy több olyan meccsen a pályára, amely szakmailag értékelhetetlen, mindez menjen üres csarnokokban.

Aki ebben fejlesztést, vagy pozitívumot lát, kérem, írja meg, mi az. Még akkor is, ha az ide nem való csapatok edzői mindig elmondják, nekik mekkora ünnep, hogy egy világbajnokságon szerepelhetnek.

Ez így senkinek sem jó

Már ha teljes létszámban megérkeznek ide, mert Kamerun erre sem volt képes, miután pár játékosa Párizsban - régi szóval élve -

disszidált.

De nem gondolom, hogy bármelyik paraguayi kézilabdázó azt fogja mesélni, mekkora ünnep volt a számukra a magyarok elleni meccs. A jéghideg helsingborgi csarnokban a magyarok egyetlen dolgot vártak: legyen ennek már vége és ne sérüljön meg senki sem.

Szöllősi-Schatzl Nadine (b) és a paraguayi Ada Miskinich Lugo az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország - Paraguay mérkőzésen a svédországi Helsingborgban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem véletlen, hogy amikor az első félidő végén Szöllősi-Schatzl Nadine egy brutális paraguayi szabálytalanságot követően a földön maradt,

az egész magyar küldöttség ereiben megfagyott a vér.

Mert ez egy teljesen szükségtelen (mint maga a meccs) és brutális szabálytalanság után történt meg, amikor Miskinich a levegőben lévő magyar játékos lövőkarját tépte vissza. A brazil bírók elsőre nem látták, hogy ezért piros lap jár, csak hosszas videózás után került elő a zsebükből a cédula. Az, hogy a magyar játékos sérülés nélkül megúszta az esetet csak a véletlen műve. Nem járt jobban a második félidő elején Márton Gréta sem, aki szintén a levegőben volt, amikor paraguayi ellenfele, Insfran nemes egyszerűséggel alálépett a magyarnak. Itt legalább azonnal villant a piros lap, Márton pedig szintén megúszta.

Antireklám a sportágnak

Ez van akkor, amikor képzetlen, a játékot alapszinten sem ismerő kézilabdázók olyanokkal találkoznak, akik sokkal magasabb szinten űzik ezt a sportot.

Mindez azért, hogy a felesleges létszámemelés következtében el lehessen dicsekedni a sportág fejlesztésével,

miközben ezek a meccsek nemhogy nem fejlesztenek, de antireklámját jelentik a kézilabdának.

Klujber Katrin (b) és a paraguayi Milagros Samaniego Benitez az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország - Paraguay mérkőzésen a svédországi Helsingborgban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem véletlen, hogy a lefújás után több magyar játékos is azt emelte ki, hogy az volt a legjobb pillanat, amikor a brazil bírók lefújták a meccset. "Nem esett jól, ami történt, de hála istennek, megúsztam. Elkaszáltak, nincs erre jobb szó.

Szakmailag mit kaptuk? Néhány apró célkitűzést sikerült végigvinni, amit a mesterrel megbeszéltünk, egyebekben nőtt egy kicsit az önbizalmunk, de más nem történt ezen a meccsen" - mondta el az Origónak Szöllősi-Schatzl Nadine.

"Azért vagyunk a legboldogabbak, hogy túléltük ezt a meccset" - ezt már Győri-Lukács Viktória mondta. A paraguayiakat vitte a lelkesedés, de azért kicsit túlzásba vitték a dolgot. Ez a meccs csak arra volt jó, hogy meglegyen az első két pontunk, semmi másra. Amikor egy ennyire képzetlen ellenféllel játszol, arra kell figyelned, hogy a saját játékodat játszd, ezt megcsináltuk."

A magyarok szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir a következőket mondta: "Sajnos ezek olyan meccsek, amelyeken a felesleges sérüléseket szenvedik el a csapatok.

A paraguayi csapattól ezt vártam, ami az ő erősségük, azt kivettük a játékukból, ezért kaptunk tőlük ennyire kevés gólt. Ez mindenképpen pozitív dolog."

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország - Paraguay mérkőzésen a svédországi Helsingborgban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mondhatni, ezt tehát megúsztuk. A pénteki szünnap után szombaton egy hasonló képességű csapat, Kamerun következik a magyaroknak, majd december 4-én a Montenegró elleni meccsen az igazi világbajnokság is elkezdődik a számunkra.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, B csoport: Magyarország-Paraguay 35-12 (15-6)
Helsingborg, 398 néző, v.: B. Correa, R. Correa (brazilok)

lövések/gólok: 51/35, illetve 26/12
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/3
kiállítások: 0, illetve 2 perc
piros lap: 0, illetve 2

Magyarország: Böde-Bíró - Győri-Lukács 1, Pásztor 1, Papp 3, Bordás, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl 5, cserék: Vámos 3, Klujber 5, Juhász 4, Töpfner 4, Debreczeni-Klivinyi, Füzi-Tóvizi, Márton 3, Simon 3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!