Vágólapra másolva!
Csütörtökön este 19 órakor, Görögország ellen kezdi meg a szereplését a megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott a horvátországi Európa-bajnokságon. A világverseny előtt a korábbi szövetségi kapitány Kemény Dénes, és a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán is beszélt az esélyekről.

A világbajnoki címnek köszönhetően már biztosan olimpiai kvótás magyar válogatottra februárban egy dohai vb is vár, így Varga Zsolt szövetségi kapitány úgy döntött,

az Eb-nek többek között hét ifjúsági világbajnokkal, köztük több újonccal vág neki.

Kemény Dénes, a férfi vizilabda-válogatottal 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is győztes csapat szövetségi kapitánya szerint nem szabad, hogy a fiatalítási hullám az eredményesség rovására menjen az Eb-n, és egy kissé félti a Zágrábba utazó keretet.

Varga Zsolt megfiatalított keretet vitt magával Zágrábba Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kemény Dénes kissé félti a válogatottat

„Egy kísérleti csapat utazik Horvátországba, a játékosokra elsősorban egyénileg vár feladat, hogy megragadják az alkalmat, és hosszabb távon is helyet követeljenek maguknak a válogatottban.

A tavaly nyári vb-arany után két fontos hetük lesz az évben, az pedig a párizsi olimpia! Ebben a sportágban semmi mással nem lehet összehasonlítani az olimpiát, nem véletlen, hogy csak négyévente van. Most

– idézte a Magyar Nemzet Kemény Dénes Mandinernek adott nyilatkozatát.

A férfi vízilabda-válogatott Eb-kerete és programja

Kapusok: Gyapjas Viktor, Bányai Márk
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely, Fekete Gergő, Hárai Balázs, Kovács Péter, Molnár Erik, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Szeghalmi Zsombor, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor


A menetrend:
csütörtök: MAGYARORSZÁG-Görögország 19.00
szombat: MAGYARORSZÁG-Georgia 17.00
hétfő: MAGYARORSZÁG-Olaszország 19.00

Szécsi Zoltán szerint a fiatal csapatnak is jó esélyei vannak Fotó: Karancsi Rudolf - Origo

Szécsi Zoltán egyáltalán nem félti a magyar csapatot

„A tavalyi bukaresti junior vb-n aranyérmes fiataljaink kapcsán igaz mondás:

– nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán a Ripostnak. – Mivel 2023-ban büntetőkkel vertük a fukuokai vb-döntőben a hellásziakat, és az első hellyel megkaptuk a párizsi kvótát,

Szécsi kiemelte, hogy a hiányzó Zalánki Gergő helyett leginkább Szeghalmi Zsombortól és Burián Gergelytől lehet várni a legtöbb gólt, de a 36 éves Hárai Balázs behívását is jó döntésnek tartja. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hozzátette, Georgia fizikailag roppant erős, de verhető, az olaszoknál pedig ezúttal nem lát olyan kiemelkedő vezéregyéniséget, mint korábban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!