Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott - második félidei jó teljesítményével magabiztos sikert aratva - 38-26-ra legyőzte Svájc együttesét az Eurokupában szerdán, Tatabányán.

A két együttes korábbi négy találkozóját kivétel nélkül a magyar válogatott nyerte, az 1990-es évek elején lejátszott három mérkőzés után legutóbb a 2022-es Európa-bajnokság csoportkörében 33-28-as magyar siker született.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesének bő keretéből ezúttal a kapus Janurik Kinga, valamint két balátlövő, Juhász Gréta és Háfra Noémi maradt ki. A találkozó előtt köszöntötték a nemzeti színekben mérföldkövet már elért vagy elérő játékosokat: Albek Anna, Kácsor Gréta, Kuczora Csenge és Pásztor Noémi 25, Janurik 50, Háfra és Debreczeni-Klivinyi Kinga 75, míg Szöllősi-Schatzl Nadine legalább száz alkalommal kapott már szerepet a válogatottban.

magyar női kézilabda-válogatott
Döcögős kezdés után magabiztos győzelem az Eurokupában
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A jövő hétvégén a női Magyar Kupa négyes döntőjének otthont adó Tatabányai Multifunkciós Csarnokban döcögősen kezdte a találkozót a házigazda, amely 5-4-ről az első tíz percben háromszor eredményes Kuczora és a fontos védéseket bemutató Böde-Bíró Blanka vezetésével így is el tudott lépni 9-4-re. A cserék érkezésével állandósult a négy-öt gólos különbség, a 23. percben Bordás Réka piros lapja miatt csökkentek a variációs lehetőségek hazai részről és az eset meg is fogta kissé a csapatot: az első játékrész végén közel hat percig maradt gólképtelen Golovin Vlagyimir együttese, mivel a svájci kapuban Sladan Dokovic egyik bravúrt mutatta be a másik után. A magyar csapat védekezésében is visszazuhant a határozottság, ez a kapusteljesítményre is hatással volt, a rivális mindezt kihasználva 16-10-ről 16-14-re felzárkózott. 

GOLOVIN Vlagyimir, magyar női kézilabda-válogatott
Fotó: Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
MTI/Bodnár Boglárka

A pihenő után friss szélsőkkel, a kapuban Szemerey Zsófival, fejben pedig láthatóan rendezettebben érkezett ki a pályára a magyar válogatott, amely a világbajnokságon számára több ízben is kritikus periódusnak bizonyuló szünet utáni tíz percben háromgólos sorozattal állította vissza korábbi előnyét (19-14). Sőt, a támadásbeli pontatlanságok ellenére, feljavult védekezésére alapozva az addigi legnagyobb előnyét dolgozta ki (25-17), miközben a nézőtéren "mindenki Debrecenbe" felhívással buzdították társaikat a szurkolók, hogy az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán támogassák a helyszínen a nemzeti csapatot. 

Szemerey kiválóan teljesített a kapuban, Kuczora pedig továbbra is remekelt támadásban,

 tizedik találatával a második félidő derekára éppen ennyi gól lett a különbség (29-19). Ezt a mérkőzés utolsó negyedórájában tovább növelte a válogatott, amely így magabiztosan diadalmaskodott.

A találkozó legeredményesebbjeként Kuczora tíz találattal zárt, Szemerey tíz, Böde-Bíró négy védéssel járult hozzá a sikerhez. Svájci részről Tabea Schmid hatszor volt eredményes.

magyar női kézilabda-válogatott
A magyar női kéziválogatott a második félidőben felőrölte a svájciakat
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A két együttes szombaton 16.30-tól Gümligenben mérkőzik meg ismét, a sorozat további meccseit április elején rendezik. Az Eurokupában azok a csapatok vesznek részt, amelyek nem lépnek pályára a decemberi, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

Női Eurokupa, 3. forduló:
Magyarország-Svájc 38-26 (16-14)
Tatabánya, 3024 néző, v.: Losak, Novikov (ukránok)
a magyar gólszerzők: Kuczora 10, Papp, Simon 4-4, Füzi-Tóvizi, Vámos, Albek, Faluvégi 3-3, Bordás, Győri-Lukács, Debreczeni-Klivinyi 2-2, Szöllősi-Schatzl, Pásztor 1-1
lövések/gólok: 53/38, illetve 51/26
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 6/6
kiállítások: 6, illetve 8 perc
piros lap: 1, illetve 0