Vágólapra másolva!
Súlyos sérülése után bizakodva várja a nyarat Szikora Melinda válogatott kézilabdakapus, aki az idény végén távozik a német SG BBM Bietigheimtől, és a francia élvonalbeli Chambray Touraine-ben folytatja pályafutását.

A 44-szeres válogatott játékos pénteken az M1 aktuális csatornának elmondta, nem szeretett volna váltani, de úgy érzi, a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Bietigheim kihátrált mögüle.

Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam, de az élet megy tovább, és úgy döntöttem, hogy Franciaországban vagy Dániában szeretném folytatni a pályafutásomat.

 A Chambray már korábban is +sorban állt értem+, és első számú kapusra volt szükségük, úgyhogy néhány napon belül lezajlott az átigazolás" - fejtette ki a kapus, aki mindennap Stuttgartba jár rehabilitációra, miután októberi térdműtétje óta harcképtelen.

Szikora Melinda új ország, új bajnokságában bizonyíthat
Fotó: Kovacs Aniko

A 35 esztendős játékos közölte, egyelőre az út felénél jár, de látja már az alagút végét, és keményen dolgozik azon, hogy minél hamarabb pályára léphessen. A Chambray bizalmát jelzi ugyanakkor, hogy kétéves szerződést kötött vele, és már a következő szezon előtti alapozásnál számít rá.

"Úgy tervezem, hogy már Franciaországban kezdem meg a felkészülést, és szeptemberben pályára lépek az első bajnokin" - jelentette ki a hálóőr, akinek jelenlegi csapatát erősíti Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi is.

Ami az április 11-14. közötti, Debrecenben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornát illeti, Szikora elmondta, hogy már most nagyon izgul:

"Természetesen követni fogom a tévé előtt a meccseket, időnként kiabálva is. A lányok folyamatosan érdeklődnek az állapotomról, remek a kapcsolatom velük, és nagyon hiszek abban, hogy a kijutunk az olimpiára" - tette hozzá.    

Szikora korábban a Kiskunhalas, az Alba Fehérvár, a Ferencváros és a Siófok együttesét erősítette, Németországba 2021-ben igazolt. Jelenlegi együttesével 2022-ben és tavaly is bajnok, illetve kupagyőztes lett, sőt 2022-ben az Európa-ligát is megnyerték.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!