Vágólapra másolva!
A következő szezontól a lengyel női kézilabda-bajnokságban szereplő MKS FunFloor Lublin együttesében folytatja pályafutását Planéta Szimonetta, a Debrecen korábbi válogatott átlövője.

A lengyel klub keddi közleménye szerint a 196 centiméter magas balkezes játékos lesz a lengyel bajnokság történetének első magyar légiósa, egyúttal az élvonal legmagasabb kézilabdázója is. Tomasz Lewtak, az igazgatótanács elnöke elmondta, nagyon örülnek, hogy egy ilyen tapasztalt kézilabdázóval sikerül megerősíteniük a keretüket.

Planéta Szimonetta nem először próbálja ki magát külföldön
Fotó: Koncz Márton - Origo

"Ez az átigazolás kétségtelenül telitalálat az európai színtéren" - tette hozzá.

Planéta Magyarországon több mint 400 mérkőzést játszott, szerepelt a Győr és a Veszprém csapatában, légiósként pedig Franciaországban (Chambray Touraine) és Németországban (Thüringer HC) is kipróbálta már magát.

"Éreztem, hogy nagyobb változásra van szükségem a karrieremben. Újra külföldön akartam játszani. Amikor megtudtam, hogy a Lublin átlövőt keres, úgy gondoltam, ez a tökéletes választás" - nyilatkozta a 30 éves Planéta.

Hozzáfűzte, vannak ismerősei, akik már játszottak Lublinban, és csak jót mondtak a klubról. Őt a professzionalizmus, a fantasztikus szurkolók és a remek csapatszellem győzte meg.

 

(MTI)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!