Vágólapra másolva!
Az FTC-Telekom Waterpolo megvédte címét a férfi vízilabda ob I-ben, miután a finálé második, keddi felvonásán 21-14-re nyert a Vasas ellen a Margitszigeten és ezzel begyűjtötte a diadalhoz szükséges második győzelmet.

A bajnoki döntő első, szombati felvonásának elején a Vasas ugyan még 2-1-re vezetett, a Ferencváros azonban simán fordított és könnyedén, 13-7-re diadalmaskodott. A keddi összecsapáson hasonló volt a forgatókönyv, hiszen a piros-kékek szerezték az első gólt, de innentől kezdve fokozatosan ellépett az FTC, amely kegyetlenül kihasználta a rivális hibáit - írja az MTI. A beszámoló szerint a Vasas 4-3-nál időkérés után támadhatott az egyenlítésért, de kihagyta a helyzetet, majd lefordulás és ferencvárosi gól lett belőle, ez pedig érezhetően megfogta az angyalföldieket. A folytatásban egyfajta adok-kapok alakult ki (13 gól született a második negyedben), ami után a Ferencváros 11-7-re vezetett a nagyszünetben.

ferencváros
Megvédte címét a Ferencváros férfi vízilabdacsapata
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A fordulást követően is hasonló mederben zajlott az összecsapás, a Vasas kihagyott lehetőségeit az FTC lefordulásból gyors gólokkal büntette, így a harmadik negyed közepére már eldőlt a találkozó (15-9).

A bajnoki szezon záró nyolc percében mindkét szakvezető lehetőséget adott a cserekapusoknak, a vége "régi asztaliteniszes" eredmény lett, 21-14-re diadalmaskodott az FTC, amely június 5-7-én a Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjében lesz érdekelt.

Megvédte címét a Ferencváros és már az örökrangsor élén áll

"Nagyon örülök a győzelemnek, még ha ez a mostani egy kicsit könnyeb is lett, ezáltal pedig elvesztettük a karakterünket, hogy jó a védekezésünk és kevés gólt kapunk" - nyilatkozta az M4 Sportnak Nyéki Balázs, aki vezetőedzőként első bajnoki címét szerezte, korábban másodedzőként négy aranyérem kiharcolásában működött közre Varga Zsolt mellett.

ferencváros
Megszerezte 26. bajnoki címét a Fradi, amivel utolérte az Újpestet
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

"Elégedett vagyok, hiszen a kupát és a bajnoki címet is magabiztosan hódítottuk el, a Bajnokok Ligájában pedig mindkét csoportkörben az élen végeztünk. Ott bekerültünk a négy közé, ami a minimális elvárás volt, most szeretnénk még nagyobbat álmodni, a szezon legnehezebb mérkőzésére készülünk" - tette hozzá Nyéki, aki tanítványaival a szerb Novi Beograd elleni elődöntőben lesz érdekelt a legrangosabb európai kupasorozatban.

A pontvadászatban százszázalékos mérleggel záró FTC sorozatban a harmadik, története során pedig a 26. bajnoki elsőségét gyűjtött be, így az örökrangsor élén utolérte az éllovas Újpesti TE-t.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa, az öt gólt szerző Varga Dénes karrierje 12. bajnoki címét ünnepelhette, ezzel beállította Bozsi Mihály rekordját, amit utóbbi még 1930 és 1942 között állított fel.

E.ON férfi ob I, döntő, 2. mérkőzés:
FTC-Telekom Waterpolo - A-Híd VasasPlaket 21-14 (3-2, 8-5, 6-4, 4-3)
gólszerzők: Varga Dé. 5, Di Somma 4, Argiropulosz, Mandic, Jansik Sz. 3-3, Vigvári Ve. 2, Molnár E. 1, illetve Bátori, Batizi 3-3, Konarik, Lakatos 2-2, Dedovic, Rasovic, Bedő, Burián 1-1
A párharcot 2-0-s összesítéssel az FTC nyerte.

Az elmúlt tíz szezon bajnokai:
2014: ZF-Egri VK
2015: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
2016: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
2017: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
2018: FTC-PQS Waterpolo
2019: FTC-Telekom Waterpolo
2020: A koronavírus-járvány miatt nem hirdettek bajnokot
2021: Szolnoki Dózsa
2022: FTC-Telekom Waterpolo
2023: FTC-Telekom Waterpolo
2024: FTC-Telekom Waterpolo

Összesítésben:
26 alkalommal: Újpesti TE, FTC
18: Vasas
10: Szolnok
 7: OSC, BVSC
 6: Budapesti Honvéd
 4: Magyar UE
 3: III. ker. TVE, ZF-Eger
 2: Balaton UE, Magyar AC
 1: Budapest SE, Műegyetemi AFC, Tungsram SC

Az E.ON férfi ob I 2023/24-es szezonjának végeredménye:
 1. FTC-Telekom Waterpoolo
 2. A-Híd VasasPlaket
 3. Genesys OSC Újbuda
 4. BVSC-Zugló
 5. EPS-Honvéd
 6. Szolnoki Dózsa Praktiker
 7. Szegedi VE
 8. Kaposvári VK
 9. DIGI-EGER
10. PannErgy-MVLC-Miskolc
11. Metalcom Szentes
12. UVSE
13. PVSK-Mecsek Füszért
14. KSI SE

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!