Vágólapra másolva!
A címvédő Falco hatodszor nyerte meg a férfi kosárlabda NB I küzdelmeit, mivel a döntő negyedik mérkőzésén Perl Zoltán remeklésével győzött Szolnokon, így 3-1-es összesítéssel diadalmaskodott a párharcban.

Az elődöntőben a címvédő és alapszakaszgyőztes Szombathely 3-0-ra verte a Zalaegerszeget, míg a Szolnok 3-1-gyel múlta felül az Arconic-Alba Fehérvárnál. A két csapat negyedszer döntőzött egymással, 2012-ben és 2018-ban az Olajé lett az aranyérem, míg 2021-ben a Falco nyerte a bajnoknak járó trófeát.

Az idei finálé nyitányán a vasiak odahaza 83-59-re győztek, majd a szerb Oliver Vidin tanítványai 100-87-tel egyenlítettek a Tiszaliget Arénában. A harmadik felvonás szintén a házigazdáé lett Szombathelyen 100-76-tal, azaz a Szolnoknak az életben maradás érdekében ismét ki kellett használnia a hazai pálya előnyét.

PONGÓ Máté; PERL Zoltán
Perl Zoltán szenzációsan játszott a Szolnok ellen
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A hétfői csatában a Falco ragadta magához a kezdeményezést, nyolc ponttal elhúzott a nyitónegyedben főként a szerb Stefan Pot révén. Az áprilisban Magyar Kupa-győztes Olaj azonban két perc alatt ledolgozta hátrányát, majd 21-20-nál először vezetett a meccsen. A szolnoki szurkolók azonban nem sokáig örülhettek, mert Milos Konakov együttese Perl Zoltán kosaraival ismét öt-hat ponttal meglépett, a nagyszünetben 34-43 volt az állás.

Térfélcsere után csökkent a színvonal, rengeteg labdát adtak el a csapatok, majd a szolnokiak egy 7-0-ás rohammal négy pontra felzárkóztak (41-45). Ennél közelebb azonban nem tudtak a Falco közelébe férkőzni, amely Perl elképesztő teljesítményével 18 ponttal elhúzott, így a zárószakasz 46-64-ről indult. Ekkorra a fontos kérdések már eldőltek, a meccs hőse Perl lett 30 ponttal, és a Szombathely úgy zsebelte be sorozatban ötödik aranyát, hogy az egész rájátszás során csak egyszer kapott ki.

A Falco 2008, 2019, 2021, 2022 és 2023 után hatodszor hódította el a bajnoki serleget.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 77-89 (18-18, 16-25, 12-21, 31-25)
legjobb dobók: Jovanovic 15, Wiggins 15, Durham 12, Eads 10, illetve Perl 30, Pot 13, Tiby 12

A párharc végeredménye: 3-1 a Falco javára.

A Falco a hatodik bajnoki címét nyerte az NB I-ben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2014: Szolnoki Olaj
2015: Szolnoki Olaj
2016: Szolnoki Olaj
2017: Alba Fehérvár
2018: Szolnoki Olaj
2019: Falco-Vulcano Szombathely
2020: nem hirdettek bajnokot a koronavírus-járvány miatt
2021: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2022: Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
2023: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2024: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!