Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Az Új-Zélandon található Dunedin városában szörnyű tragédia történt, ugyanis a buszmegállóban késeltek halálra egy mindössze 16 éves rögbijátékost. Az incidens csütörtökön nem sokkal 15 óra után a Great King St-ben található központi megállóban történt, a fiatal sportolót kórházba szállították, de később belehalt sérüléseibe.

A 16 éves fiú csapattársai lemondták a meccsüket a megkéselt barátjuk emlékére, a város polgármestere pedig az egész közösségre kiterjedő választ vár. 

rögbi
Halálra késeltek egy 16 éves rögbijátékost a buszmegállóban 
Fotó: Ben Tomsett / NZ Herald

Az ügyben egy 13 éves gyerek állt a dunedini ifjúsági bíróság elé, akit gyilkossággal vádolnak

 - írja az nzherald.co.nz.

Halálra késelték a 16 éves rögbijátékost

A 16 éves fiú barátai este összegyűltek a buszmegállóban, ahova virágokat vittek és megemlékeztek a halálra késelt játékosról, aki a Trinity Katolikus Középiskola hallgatója és lelkes rögbijátékosa volt.

A csapat menedzsere, Warren Kearney megerősítette, hogy úgy döntöttek, nem állnak ki a mai mérkőzésre. Kearney elmondta, hogy a veszteséget az egész közösség megérezte.

"Az Otago Rugby gondolatai és imái a 16 éves fiú családjával, barátaival és csapattársaival vannak. Össze kell tartanunk és támogatnunk kell egymást" - olvasható a közleményben.

Jules Radich, Dunedin polgármestere elmondta a buszmegállók és a tömegközlekedési hálózat biztonságával kapcsolatos aggodalmakra „szélesebb körű közösségi válaszra" van szükség.

„Beszéltem a Trinity igazgatónőjével, aki érdeklődő volt az ügy további megvitatása iránt, illetve, hogy mit tehetünk azért, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő” – mondta Radich. - Szeretnék összehangolt választ kapni, de eltart egy ideig, amíg megszervezem ezeket a találkozókat." Első körben rendőrséggel tárgyalnak, tette hozzá.

Elmondta, az események az egész közösségre hatással lesznek. Ez mindenki számára katasztrófa. Mindannyian gyászolunk.”

A 13 éves vádlott tegnap megjelent a dunedini ifjúsági bíróságon Michael Turner bíró előtt. Marty Gray felügyelő tegnap azt mondta, a rendőrség még dolgozik az eset körülményeinek felderítésén.

A rendőrök az eset után egy percen belül a helyszínen voltak, majd orvosi segítséget nyújtottak a 16 éves fiatalnak, majd elfogták a 13 éves elkövetőt. Gray elmondta, hogy az antiszociális viselkedés, például a zaklatás és az ugratás gyakori volt korábban is a buszmegállóban.

A rendőrök emiatt gyakran járőröztek a környéken, de sajnos nem voltak ott a napnak ebben az időszakában, amikor az eset történt. A rendőrség kéri a szemtanúkat vagy bárkit, aki információval rendelkezik az esetről, az jelentkezzen, vagy küldjön el videókat és fotókat.

 

Mindent egy helyen az Eb-ről