Két éve, amikor ideigazoltam, tárt karokkal fogadott a Ferencváros, nagyon szerették volna, hogy jöjjek, és hamar befogadtak" -
mondta kedden a klub honlapján a négyszeres bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes, háromszoros Bajnokok Ligája-ezüstérmes Lékai Máté.
A 174-szeres magyar válogatott irányító hozzátette, most a szerződéshosszabbításnál is ugyanez volt az érzése, és az elképzelései is pontosan ugyanazok voltak, ezért nagyon gyorsan lezajlottak a tárgyalások közte és a zöld-fehérek között. Elmondása szerint örömmel játszik a következő szezontól is az FTC-ben, és bízik benne, hogy még feljebb lépnek a bajnoki tabellán, amelyen idén negyedikként zártak - írja az MTI.
Ancsin Gábor és Győri Mátyás leigazolását már februárban bejelentette az FTC-Green Collect, az elmúlt napokban pedig további három kézilabdázó, Tóth Ádám, Karai Miklós és Juhász Ádám érkezése is biztossá vált. Rajtuk kívül két ifjúsági játékos, a kapus Balogh Ádám és a beálló Mészáros Máté is a felnőtt keret tagja lesz a következő idényben.
A távozók között van a hetvenszeres magyar válogatott Balogh Zsolt, a szlovén Celjébe igazolt Bognár Alex, a német élvonalba szerződött Imre Bence, továbbá Pordán Bálint és Szepesi Zsombor is.