Vágólapra másolva!
November 8-án, csütörtökön 17 órától Kovács Iván és Imre Géza, a Nimes-ben világbajnoki aranyérmet nyert párbajtőrcsapat két tagja lesz az [origo] Társalgójának vendége.

Fotó: Reuters
A bal szélen áll Imre Géza, jobbról a második Kovács Iván
egy hete Nimes-ben

Olimpián 1992-ben ezüstérmet nyert Totola Gábor, Kulcsár Krisztián, Hegedűs Ferenc és Kolczonay Ernő társaságában, míg egyéniben a 7. helyen végzett. Négy esztendővel később Atlantában az elődöntőben bokaszalag-szakadást szenvedett, és a bronzéremért éppen Imre Gézától szenvedett vereséget.

A Testnevelési Egyetemet végzett sportoló még nőtlen, szerelme Tóth Hajnalka világ- és Európa-bajnok vívónő. Iván a sport mellett a civil életben újságíróként a SZTÁR Sportban dolgozik, és együttműködésünk okán az [origo] Sport oldalain is gyakran olvashatók a cikkei.

Imre Géza 1974. december 23-án született, és 1984-ben kezdett el vívni a Csepelben Kopetka Béla irányításával, majd a BVSC, az UTE és a BSE érintésével szerződött a Budapesti Honvéd SE-hez. Edzője (szintén) Udvarhelyi Gábor. Párbajtőrben kétszeres egyéni magyar bajnok. 1993 óta tagja a magyar vívóválogatottnak, Európa-bajnokságon (Kovács Ivánnal együtt) 1998-ban aranyérmet nyert, csakúgy, mint az 1998-as és az idei világbajnokságon. A nyári olimpiák történetében is éremszerzőként tartja számon a sporttörténelem: az 1996-os játékokon egyéniben szerzett bronzérmet.

A technikumot végzett sportoló nős, felesége Kökény Beatrix, a nemrégiben visszavonult Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó.

Csütörtökön délután öttől egy órán át kérdezhetik a két sportolót a Társalgóban.

Ajánlat:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!