Vágólapra másolva!
Az indiai Hyderabadban a férfi Világkupán, a hazai pálya előnyeit élvező címvédő Viswanathan Anand rájátszásban, nagy nehézségek árán legyőzte az orosz Drejevet és a döntőbe jutott. Ellenfele az üzbég Kaszimdzsanov lesz, aki a szlovén Beljavszkij elleni nyerésével harcolta ki a döntőbejutását. A nők versenyében a kínai Hszu Juhua nagy bánatot okozott a házigazdáknak, legyőzte Konerut. A bolgár Európa-bajnoknővel, Sztefanovával mérkőzik majd a döntőben.

Nagy nehézségek árán jutott a férfi Világkupa döntőjébe a címvédő Viswanathan Anand. A rutinos orosz nagymester, Alekszander Drejev ellen korántsem nyújtott meggyőző teljesítményt és öt sorozatos döntetlen után a második villámpartiban érte el a döntőbejutását jelentő győzelmét. Két gyors döntetlen után következett a rájátszás, először két 15-1-5 perces rapid játszmákat vívtak és lépésenként tíz másodperc bonusz időt kaptak. Két pontosztozkodás történt, s következhetett a snellcsata. Anand az elődöntő ötödik partijában "kötéltáncot" járt, megszenvedett az ötödik remiért, majd világossal biztosította a várt döntőbejutását.

Az ukrán sakkozás egykori kiválósága, a Szlovéniába "átigazolt" Beljavszkij nagy árát fizetett az első partiban elkövetett botlásáért, többször is nyerőesélyes folytatást hagyott ki. A második játszmában nem lehetett ráismerni a rutinos nagymesterre, a spanyol megnyitás általa oly alaposan ismert Breyer változatban gyalogot vesztett. Az üzbég Kaszimdzsanov sikere meglepetés.

A férfi Világkupa elődöntőinek eredményei:
Drejev (orosz, 2673) - Anand (indiai, 2755) 2,5-3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0-1)
Beljavszkij (szlovén, 2650) - Kaszimdzsanov (üzbég, 2653) 0,5-1,5 (döntetlen, 0-1)

Drejev (2673) - Anand (2755)
Vezérindiai védelem
(5. parti)

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. a3 Fb7 5. Hc3 d5 6. cxd5 Hxd5 7. Fd2 Hd7 8. Hxd5 exd5 9. g3 Fd6 10. Fg5 Fe7 11. Fxe7 Vxe7 12. Fh3 0-0 13. Bc1 c6 14. 0-0 Hf6 15. b4 a5 16. He5 axb4 17. axb4 Vxb4 18. Hxc6 Fxc6 19. Bxc6 He4 20. Vb1 Vxd4 21. Vxb6 Vd2 22. Fg4 d4 23. Bc4 Bad8 24. e3 Hf6 25. Bd1 Va2 26. Bdxd4 Bb8 27. Vc5 Bb1+ 28. Bc1 Hxg4 29. Bxg4 Bxc1+ 30. Vxc1 g6 31. Bc4 Bb8 32. Bc8+ Bxc8 33. Vxc8+

Forrás: ORIGO


33. ... Kg7 34. Vc3+ Kg8 35. g4 Vd5 36. Vd4 Vg5 37. h3 h5 38. Kg2 hxg4 39. hxg4 Vb5 40. Vd8+ Kg7 41. g5 Vf5 42. Vd4+ Kg8 43. f4 Vg4+ 44. Kf2 Vh3 45. Ve4 Vh4+ 46. Ke2 Vh2+ 47. Kd3 Vg1 48. Ve8+ Kg7 49. Ve5+ Kg8 50. Vb8+ Kg7 51. Vb2+ Kg8 52. Kd4 Vd1+ 53. Kc5 Vd8 54. Vd4 Vc7+ 55. Kd5 Vd7+ 56. Kc4 Va4+ 57. Kc5 Va5+ 58. Kc6 Va6+ 59. Kc7 Va5+ 60. Vb6 Vc3+ 61. Kd8 Vd3+ 62. Vd4 Va6 63. Vc5 Va8+ 64. Kd7 Vb7+ 65. Kd6 Vb8+ 66. Kd5 Vd8+ 67. Ke4 Ve8+ 68. Kf3 Va8+ 69. e4 Va1 70. Vc8+ Kg7 71. Vc2 Vh1+ 72. Vg2 Vd1+ 73. Ve2 Vb3+ 74. Kg2 Kg8 75. Vd2 Vc4 76. Kf3 Vb3+ 77. Kf2 Vc4 78. Vd8+ Kg7 79. Ke3 Vc3+ 80. Vd3 Ve1+ 81. Kd4 Kg8 82. Vc3 Vb1 83. Vc8+ Kg7 84. Vc3 Kg8 85. Vc8+ Kg7 86. f5 Vg1+ 87. Kd3 Vxg5 88. Vc3+ és döntetlen

Kaszimdzsanov (2653) - Beljavszkij (2650)
Spanyol megnyitás

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0-0 Fe7 6. Be1 b5 7. Fb3 d6 8. c3 0-0 9. h3 Hb8 10. d4 Hbd7 11. Hbd2 Fb7 12. Fc2 Be8 13. Hf1 Ff8 14. Hg3 g6 15. b3 d5 16. Fg5 dxe4 17. Hxe5 h6 18. Hxd7 hxg5 19. Hxf6+ Vxf6 20. Fxe4 c6 21. b4 a5 22. a3 axb4 23. axb4 Bxa1 24. Vxa1 Fc8 25. Fc2 Bxe1+ 26. Vxe1 g4 27. hxg4 Fxg4 28. Ve3 Fe6 29. Fe4 Fc4 30. Ff3 Fe7 31. He4 Vf5 32. g3 Fd5 33. Kg2 Kg7 34. Kg1 Kf8 35. Kg2 Kg7 36. Ve2 Fc4 37. Ve1 Fd5 38. Ve3 Kf8 39. Kg1 Kg7 40. Fg2 Vg4 41. Hd2 Fg5 42. f4 Vd1+ 43. Hf1 Ff6 44. Fxd5 cxd5 45. Kf2 Vc2+ 46. Vd2 Vb1 47. He3 Vh1 48. Vd1 Vh2+ 49. Hg2 Vh3 50. Vf3 Vc8 51. He3 g5 52. Hxd5 g4 53. Ve2 Fd8 54. Vd3 f5 55. He3 Va8 56. Hxf5+ Kf8 57. Ve2 Vh1 58. He3 Vc1 59. Vxg4 Vxc3 60. Vf5+ és sötét feladta

A női Világkupa legmagasabb értékszámú nagymesternője, a bolgárok Európa-bajnoknője, Antoneta Szefanova folytatta remek szereplését. Az orosz Szvetlana Matvejeva elleni sima 2-0-s győzelemmel jutott a döntőbe. Az indiai női sakkozás nagy reménysége, a 15 éves Humpy Koneru nem tudott megbirkózni csalódottságával, hogy a címvédő kínai Hszu Juhuával szemben az első partiban nyerőesélyt hagyott ki, a másodikat gyerekes hibával vesztette el.

A női Világkupa elődöntőinek eredményei:
Matvejeva (orosz, 2465) - Sztefanova (bolgár, 2541)0-2
Hszu Juhua (kínai, 2473) - Koneru (indiai, 2484) 1,5-0,5 ( döntetlen , 1-0)

Sztefanova (2541) - Matvejeva (2465)
Modern védelem

1. d4 g6 2. e4 Fg7 3. Hc3 c6 4. Fe3 d6 5. Vd2 b5 6. Hf3 Hd7 7. Fd3 Vc7 8. a4 b4 9. He2 a5 10. c3 Bb8 11. Hg3 h5 12. h3 Hgf6 13. 0-0 e5 14. dxe5 dxe5 15. cxb4 Bxb4 16. Vc2 0-0 17. Bfc1 Vd8 18. Fd2 Bb8 19. Vxc6 h4 20. Hxh4 Bxb2 21. Hf3 Bb3 22. Vc2 Bb8 23. Vc7 Ba8 24. Fb5 Be8 25. Vxd8 Bxd8 26. Fc6 Ba6 27. Bab1 Ff8 28. Bb5 Fa3 29. Bc2 Hc5 30. Bbxc5 Fxc5 31. Bxc5 Hd7 32. Bc1 f6 33. Fb5 Ba8 34. Fc4+ Kg7 35. Fd5 Ba7 36. Fe3 Ba6 37. Bc7 Kh8 38. Hh4 Hf8 39. Fc5 f5 40. Fe7 Be8 41. Ff7 és sötét feladta

Koneru (2484) - Hszua Juhua (2473)
Királyindiai támadás

1. Hf3 Hf6 2. g3 e6 3. Fg2 d5 4. 0-0 Fe7 5. d3 0-0 6. Hbd2 c5 7. e4 Hc6 8. Be1 Vc7 9. c3 b5 10. Hf1 d4 11. cxd4 cxd4 12. e5 Hd5 13. Ve2 Fb7 14. Fd2 Hb6 15. Bac1 Vd7 16. h4 Ha4 17. Bb1 Bfc8 18. h5 Hb4 19. a3 Ha6 20. h6 g6 21. Fg5 Fxf3 22. Fxf3 Fxg5 23. Fxa8 Bxa8 24. Hh2 Hc7 25. Hg4 Hd5 26. Vf3 Vd8 27. Ve4 Hc5 28. Ve2 Bc8 29. f4 Fe7 30. Bec1 a5 31. Bc2 Hb3 32. Be1 a4 33. Bxc8 Vxc8 34. Hf6+ Hxf6 35. exf6 Fxf6 36. g4 Vc5 37. Ve4 Fe7 38. f5 Vd6 39. fxe6 fxe6 40. Vf3 Fg5 41. Va8+ Vd8 42. Vxd8+ Fxd8 43. Bxe6 Kf7 44. Be5 Hc1 45. Bxb5 Hxd3 46. Kf1 Fe7 47. b3 axb3 48. Bxb3 Hc5 49. Bb8 g5 50. Ba8 d3 51. a4 He4 52. a5 Hg3+ 53. Ke1 Fb4+ 54. Kd1 He4 55. Kc1 Hf2 56. Bd8 Fxa5 57. Bd7+ Ke6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!