Vágólapra másolva!
Csaba Edina, Decsi Tamás (kard), Marsi Márk, Mohamed Aida (tőr), Szász Emese és Fekete Attila (párbajtőr) nyert az egyéni versenyek döntőjében a Nemzeti Sportcsarnokban zajló országos vívóbajnokságon. A győztesek közül kiemelkedik Mohamed, ő volt ugyanis az egyedüli címvédő, ráadásul már hetedik alkalommal bizonyult a legjobbnak.

Női párbajtőrben nem indult a babát váró olimpiai bajnok Nagy Tímea, a felkészülését későn elkezdő Mincza Ildikó és a közelmúltban térdműtéten átesett Hormay Adrien, férfi kardban pedig az időlegesen visszavonult Ferjancsik Domonkos.

A pástra lépő esélyesek közül nem szerzett érmet a párbajtőröző Kovács Iván, aki a 32-es tábla első körében Boczkó Gábortól kapott ki, illetve legyőzője sem, akit a negyeddöntőben Fekete vert meg. Ugyancsak a nyolc között fejezte be szereplését a kardban címvédő, Fodor Kendével szemben alulmaradó athéni ezüstérmes Nemcsik Zsolt és a tavaly szintén győztes tőröző Juhász Bence, akit ugyanebben a szakaszban Marsi búcsúztatott.

Eredmények:
női kard:
a pénteki elődöntőben:
Csaba Edina (BSE) - Sznopek Gabriella (UTE-Selectrade) 15-13
Varga Dóra (Csata-Csepel) - Kerecsényi Fodor Georgina (GEAC) 15-8

a döntőben:
Csaba - Varga 15-11

a végeredmény:
1. Csaba, 2. Varga, 3. Sznopek és Kerecsényi

férfi tőr:
az elődöntőben:
Szabados Gábor (Csata-Csepel) - Juhász Attila (Vasas) 15-12
Marsi Márk (MTK) - Mazza Lorenzo (MTK) 15-9

a döntőben:
Marsi - Szabados 15-8

a végeredmény:
1. Marsi, 2. Szabados, 3. Mazza és Juhász A.

női tőr:
az elődöntőben:
Knapek Edina (BHSE-LNX) - Varga Gabriella (BHSE-LNX) 15-13
Mohamed Aida (MTK) - Varga Katalin (BHSE-LNX) 15-7

a döntőben:
Mohamed - Knapek 10-9

a végeredmény:
1. Mohamed, 2. Knapek, 3. Varga G. és Varga K.

férfi párbajtőr:
az elődöntőben:
Fekete Attila (BVSC) - Szőke Attila (OMS-Tata) 15-7
Imre Géza (BHSE-LNX) - Kulcsár Krisztián (BHSE-LNX) 15-14

a döntőben:
Fekete - Imre 15-9

a végeredmény:
1. Fekete, 2. Imre, 3. Szőke és Kulcsár

női párbajtőr:
az elődöntőben:
Szász Emese (BHSE-LNX) - Révész Júlia (BVSC) 15-8
Tóth Hajnalka (BVSC) - Fodor Renáta (Balaton VK) 15-12

a döntőben:
Szász - Tóth 11-10

a végeredmény:
1. Szász, 2. Tóth, 3. Révész és Fodor

férfi kard:
az elődöntőben:
Decsi Tamás (BSE) - Lengyel Balázs (Vasas) 15-9
Fodor Kende (BHSE-LNX) - Pézsa Gábor (Kárpáti) 15-11

a döntőben:
Decsi - Fodor 15-9

a végeredmény:
1. Decsi, 2. Fodor, 3. Lengyel és Pézsa

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!