Élő közvetítés
Románia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
A kalapácsvető Pars Krisztián a hetedik, a magasugró Győrffy Dóra a kilencedik helyen végzett a helsinki atlétikai világbajnokságon.

A magasugróknál fedettpályás Eb-ezüstérmes Győrffy az 1,80-at és az 1,85-öt elsőre vitte, majd az 1,89-en is túljutott két rossz kísérlet után. Az 1,93 azonban már nem sikerült neki, ez egyébként idei legjobbja.

A BEAC versenyzőjének teljesítménye összességében nem maradt el a várakozástól, hiszen hosszú sérülés után került vissza ismét a legjobbak közé. Világbajnokságon másodszor jutott döntőbe, 2001-ben Edmontonban hetedik volt.

"Nagyon boldog vagyok, mert a 2002-es fedettpályás Eb óta nem volt gyakorlatilag értékelhető eredményem, s egy nagyon sűrű év van mögöttem." - mondta Győrffy. "Végül is olyanokat sikerült megelőznöm, akik idén sokkal jobban ugrottak. Nem az időjárás az oka, hogy nem sikerült jobb helyezést elérnem, most ennyit tudtam. Nagyon örülök Kajsa győzelmének, vele hosszú évek óta nagyon jóban vagyunk, s az amerikai Howard, akit most ismertem meg, szintén nagyszerű lány. A következő évben szeretnék egy jó fedettpályás idényt csinálni."

Az első helyért a svéd Kajsa Bergqvist és az élvonalba idén berobbanó, 21 éves amerikai Chaunte Howard küzdött, 1,96 m után már csak ők maradtak versenyben. A tavalyi olimpiát Achilles-ín sérülése miatt kihagyó Bergqvist 1,98-ig mindent elsőre vitt, a kétméteren másodikra jutott túl, de a 2,02-őn megint elsőre, ezen a magasságon Howard búcsúzott.

Az Európa-bajnok Bergqvist, aki két világbajnoki és egy olimpiai bronzérem után ért fel a csúcsra, még megpróbálkozott a 2,10-es világcsúcs magassággal, de ez nem sikerült neki.

női magasugrás:
1. Kajsa Bergqvist (Svédország) 2,02 m
2. Chaunte Howard (Egyesült Államok) 2,00
3. Emma Green (Svédország) 1,96 m
...9. Győrffy Dóra 1,89

Mindent egy helyen az Eb-ről