Vágólapra másolva!
Óriási meglepetésre az argentin David Nalbandian öt játszmában, 4 óra 33 perc alatt diadalmaskodott a címvédő és tavalyelőtt is győztes svájci Roger Federer ellen a férfi teniszezők 4,45 millió dollár összdíjazású, idényzáró Mesterek Kupájának döntőjében, Sanghajban.

Vasárnap délelőtt 11, délután 17 páros állt rajthoz a tabáni teniszcentrumban a 15. "Tisztelt Ász!" elnevezésű társasági tenisztornán, amelyen a hagyományokhoz híven ismét országgyűlési képviselők és állami vezetők mérték össze tudásukat.

A délelőtti "Davenport ágban" dr. Pintér Sándor exbelügyminiszter lett az első helyezett, a "Chang ágon" kitűnően szerepelt dr. Somogyi Ferenc külügyminiszter, aki Forgács Istvánnal, a Tisztelt Ász! társasági tenisztorna vezetőjével lett párosban a harmadik.

Immár hagyomány, hogy kétszer egy évben részt vesznek volt és jelenlegi állami vezetők, nagyvállalatok vezetői és országgyűlési képviselők a meghívásos versenyen.

Az idén is ott lehetett látni a pályán az olyan rutinos "ászokat", mint dr. Fazakas Szabolcs, a Magyar Köztársaság európai parlamenti képviselője, dr. Stumpf István és dr. Kiss Elemér volt kancellária miniszterek, valamint Baja Ferenc egykori környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A képviselők közül kitűnően szerepelt a jubileumi tornán Tóth Ferenc, Mádi László, Kerényi János, Szűcs Lajos (FIDESZ MPSz frakció) és Varga László (MSZP frakció).