Vágólapra másolva!
Mexikó fővárosában ma indulnak a sakkórák a nyolc résztvevős, kétfordulós sakkvilágbajnokságon. A nagy érdeklődéssel várt viadalon hazánkat Lékó Péter képviseli, aki három éven belül harmadszor csatázik a világbajnoki címért. A döntőn a címvédő Vlagyimir Kramnyik, a világranglistát vezető exvilágbajnok Viswanathan Anand mellett az orosz Aleszander Morozevics, Peter Szvidler és Alekszander Griscsuk, az örmény Levon Aronjan és az izraeli Borisz Gelfand játszik még. Rövid történeti áttekintés mellett ismerkedjünk meg a korábbi világbajnokokkal. A hetvenes évektől sok konfliktus is kísérte a világbajnoki ciklusokat. Az amerikai Robert Fischer játék nélkül elvesztett címe, a Karpov-Korcsnoj, majd a Karpov-Kaszparov párharcoknak nemcsak a játszmái váltak híressé. 1993-tól 13 évig két világbajnoka volt a sakkozásnak. Prágában, 2002-ben írták alá a címegyesítést biztosító dokumentumot. A két világbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov 2006 őszén játszotta le a döntőt, amely oly sok vihar és rapid rájátszás után Kramnyik győzelmével fejeződött be.  Az első fordulóban Lékó Péter a sötét bábukat vezeti a világbajnokság legfiatalabb résztvevője, a 23 éves orosz Alekszander Griscsuk ellen.

Vaszilij Szmiszlov világbajnokként csak egy évig "uralkodhatott", de a sakkozás egyik legnagyobb egyéniségeként írta be magát a történelembe. Szmiszlovnak a rendkívül alapos megnyitási felkészültség az állások megítéléséhez hallatlan biztonságot adott, képes volt viharos támadásokra, pozíciós áldozatokra, gondos védekezésre, nyugodt manőverezésre.

Remekül játszotta a végjátékot, egyetlen sakkozó könyvtárából sem hiányozhat a "Bástyavégjátékok elmélete" című könyv, Szmiszlov és Lövenfisch közös munkája. Sakkozói hitvallását megismerhetjük " A harmónia keresése" című művéből. Tízszer volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, és 1983-ban, 62 évesen világbajnok-jelölti döntőt játszott, a 42 évvel fiatalabb trónkövetelőtől, Kaszparovtól szenvedett vereséget.

Két pozíciós stílusú világbajnok, Botvinnik és Szmiszlov után jött a nagy taktikus, Mihail Tal. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus iskola.

Világbajnoki címének elvesztése után is sikert sikerre halmozott, szuperversenyek egész sorát nyerte meg, nyolcszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet csapatnak. Zsenialitására jellemző, hogy legmagasabb Élő-pontszámát, a 2705-öt 44 éves korában érte el. Imádta a sakkot, önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt végigsnellezni az éjszakát. Tündökölt, amíg egész pályafutását végigkísérő súlyos betegsége nem győzte őt le.

Botvinniket világbajnoki trónjától végleg az örmény származású Tigran Petroszjan fosztotta meg. Nyugodt, pozíciós játékstílusa biztonságra törekvő versenytaktikával párosult, kerülte az esetleges vereséghez vezető túlzott kockázatot. Keveset nyert, de alig vesztett játszmát. Precíz technikával a legkisebb előnyöket is nyerésig tudta fokozni, a pozíciós minőségáldozat kedvenc fegyvere volt.

Tal Belgrádban, 1959-ben


Elődeihez képest kevesebb versenyt tudott megnyerni, de mindig az élmezőnyben végzett. Petroszjan 1966-ban sikerrel védte meg világbajnoki címét Borisz Szpasszkijjal szemben, 12,5-11,5-re nyert, 17 döntetlen mellett négy partiban megadásra kényszerítette kihívóját, hármat vesztett. Három évvel később már nem tudta visszaverni Szpasszkij támadását, 12,5-10,5-es vereséget szenvedett. Négy győzelme ezúttal kevésnek bizonyult ellenfele hat nyerésével szemben.