Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bundesliga-osztályozó második mérkőzésén az élvonalbeli VfL Bochum a rendes játékidőben ledolgozta háromgólos hátrányát a másodosztályú Fortuna Düsseldorf ellen, majd a hosszabbítás után tizenegyespárbajra került sor. A büntetőket a Bochum játékosai rúgták jobban, így az együttes végül bennmaradt a Bundesligában.

A VfL Bochum 34 forduló után a 16. helyen végzett a Bundesligában, így a másodosztály harmadik helyezettje, a Fortuna Düsseldorf várt rá az osztályozón. A két csapat első meccsét csütörtökön a Bundesliga 2-es csapat nyerte meg hatalmas meglepetésre 3-0-ra idegenben, így a Bochumra nehéz feladat várt a visszavágón.

Őrületes fordítás: bennmaradt a Bundesligában a Bochum

A vendég együttes a 18. percben Philipp Hofmann fejesgóljával megkezdte a felzárkózást, ám sokáig úgy tűnt, az egyenlítésre nem lesz esélye. A 66. percben aztán minden megváltozott, mert Hofmann újabb gólt fejelt, ezt követően pedig a Düsseldorf megrogyott és egy kezezés miatt az ellenfél 11-est kapott, amit Kevin Stöger gólra váltott. 

A Bundesliga-csapat tehát a rendes játékidőben ledolgozta a hátrányát, és a hosszabbításban azért küzdhetett, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát.

Fortuna Düsseldorf - VfL Bochum
A két gólt fejelő Philipp Hofmann hatalmas szerepet játszott a Bochum feltámadásában
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by MARIUS BECKER / DPA)

A kétszer 15 perces ráadás végén a Düsseldorf állt közelebb a gólhoz, de újabb találat már nem esett, így következhettek a 11-esek. A büntetőpárbaj elképesztő izgalmakat hozott, a tizenegyeseket végül a Bochum játékosai lőtték jobban, így az élvonalbeli csapat bennmaradt a Bundesligában.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!