Vágólapra másolva!
28. profi ökölvívó-mérkőzésén kilencedszer védheti meg a Bokszvilágszervezetnél (WBO) birtokolt félnehézsúlyú világbajnoki címét Erdei Zsolt. Madár ellenfele a panamai Tito Mendoza lesz, aki nem titkolja, meglepetésre készül. A 31 éves kihívó eddig 43 meccset vívott a profik között és 36-szor nyert, a WBO ranglistáján jelenleg a 13. helyen áll.

A panamai lapok nagy terjedelemben foglalkoznak Tito Mendoza mérkőzésével. Az "El Misil", azaz Rakéta becenévre hallgató bunyós a Critica és a DIAaDIA hasábjain is úgy nyilatkozott, meg akarja szerezni a világbajnoki övet.

"Egyáltalán nem érdekel, hova kell mennem, hogy megverjem a bajnokot, többször is bunyóztam Panamán kívül, nem a helyszín a legfontosabb. Nagy kihívás számomra a csata, úgy érzem, kiválóan sikerült a felkészülésem, nem lehet semmilyen kifogásom. Keményen ütök majd, s megnyerem a meccset" - nyilatkozta.

Mendoza felkészülését három edző is segítette a felkészülés során, Francisco Arroyo, Marcos Martínez és Eduardo Mena egyaránt elutazott a sportolóval Németországba. Úgy fogalmaztak, bíznak abban a munkában, amit elvégeztek.

"Mindegyik tréneremnek más-más feladata van a felkészítésben. Nagyon erősen dolgoztunk, különösen az elmúlt egy hónapban" - vélte Mendoza, aki Erdeiről is kifejtette véleményét. "A videofelvételek alapján nagyon statikus bunyósról van szó, aki keveset mozog a ringben, ez mi ki is fogjuk használni. Úgy érzem, jó esélyem van, hogy elverjem."

Mendoza megjegyezte, a termetbeli különbség előnyére válhat. "Külön motiváció számomra, hogy világbajnoki címért küzdhetek" - nyilatkozta, majd hozzátette, jelenlegi felesége, Blanca a közelmúltban adott életet kisfiúknak, akit szintén Tito névre kereszteltek. "Azt hiszem, ez egy plusz ok, amiért győzelemmel kell majd hazatérnem."

A hírek szerint a bokszoló némi túlsúllyal küzdve érkezett meg Drezdába, ám várhatóan sikerül hoznia versenysúlyát november 24-re.