Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!

Rajtol a dunai Bécs-Budapest teljesítménytúra

Szombaton rajtol az I. Bécs-Budapest kajak-kenu és evezős teljesítménytúra, a résztvevők hat nap és 300 km után augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen érkeznek majd a magyar fővárosba.

A hazai kajak-kenu szövetség tájékoztatása szerint az eseményre 70 egység nevezett, van köztük túra kajak és kenu, valamint evezős hajó is. A mezőnyt a kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, Kozmann György kíséri majd a vízen.

Forrás: [origo]

A résztvevők Pozsonyt, Ásványt, Neszmélyt és Visegrádot érintve érkeznek be Budapestre. A túra szombati rajtjánál a kajakos Patyi Melinda és Vereckei Ákos is ott lesz, jelképesen ők vágják át a rajtszalagot.

Mindent egy helyen az Eb-ről