Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A Romgaz medgyesi központjában június 11. és 22. között rendezik meg az esztendő második szuperversenyét, a hatrésztvevős, kétfordulós 21-es kategóriájú viadalt. A Királyi versenyen a címvédő, a világranglistán második norvég Magnus Carlsen mellett még hárman játszanak a top tízből, az ötödik ukrán Vaszilij Ivancsuk, a hatodik orosz Szergej Karjakin és a nyolcadik amerikai Hikaru Nakamura. Az azeri Tejmur Radzsabov és a románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu kapott még meghívást. A verseny honlapján, a www.turneulregilor.com-on élő közvetítés lesz.

Neves szponzorok támogatásával a román sakktörténelem eddigi legerősebb viadalát rendezik meg. A híres erdélyi fürdőváros, Bázna gyógyszállójában laknak a nagymesterek, és a 15 kilométerre levő Medgyesen zajlik majd a verseny, amely tavaly óta már a Grand Slam egyik tornájává nőtte ki magát, 21-es kategóriájú, az Élő-átlaga 2758. Nagy érdeklődéssel várjuk a tavalyi versenyen káprázatos eredménnyel első norvég Magnus Carlsen szereplését. A januári Tata Steel tornán be kellett érnie az örmény Levon Aronjan társaságában a holtversenyes harmadik hellyel, márciusban az Amber-tornán Aronjan mögött másodikként végzett. Magnus számára a tét, hogy 6,5 pontos eredménnyel visszavehetné a világranglistás első helyet. Carlsen már a tavalyi nankingi elsőségével kivívta a jogot a Grand Slam-döntőn való szereplésre, az indiai világbajnok Viswanathan Anand is elfogadta már a meghívást.

A sakkvilág elitjébe tornázta magát a Tata Steel szuperverseny győztese, az amerikai Hikaru Nakamura, aki szintén készülhet a nagy megmérettetésre. Nakamura újonc a báznai tornán, nem okozott csalódást a decemberi londoni tornán, majd káprázatos Wijk aan Zee-i elsőségével végképp letette névjegyét. Két éve az ukrán Vaszilij Ivancsuk nyerte a báznai viadalt, tavaly a Capablanca emlékversenyen játszott, most ismét felveszi a harcot a trónkövetelőkkel.

Ivancsuk mellett az orosz Szergej Karjakin is főpróbának tekintheti a viadalt a július 16-án, Ningbóban kezdődő csapat-világbajnokságra. Az Orosz Sakkszövetség kijelölte a vb-n címvédőként szereplő válogatottat, amely Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler, Szergej Karjakin, Nyikita Vitjugov és Jan Nepomnjacsij összeállításban játszik. Megdönthetetlennek látszik Karjakin világrekordja, még ukrán színekben 12 évesen és 7 hónaposan lett nagymester.

A világbajnok-jelölti párosmérkőzésen az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiktól balszerencsés vereséget szenvedő azeri Tejmur Radzsabov visszatérő meghívott, harmadszor játszik. A románok legjobbja, a 2005-ös Európa-bajnok Liviu-Dieter Nisipeanu ül még sakkasztalhoz a tornán. A szabályzat szerint 30 lépésig csak a jól ismert esetekben szabad remizni (örökös sakk, háromszori lépésismétlés, tükörkép). Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rapid rájátszás döntené el. Az első fordulót június 11-én játsszák, a negyedik és a nyolcadik forduló után pihenőnap lesz.

A verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2815)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2776)
Szergej Karjakin (orosz, 2776)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2774)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2744)
Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2662)

A tavalyi torna 2742-es Élő-átlagú volt, és Magnus Carlsen kétpontos előnnyel ért célba. Szereplését három döntetlennel kezdte, de ezután begyújtotta a rakétákat, négyes nyerősorozattal tört előre. A viadal 30 játszmájából 15 dőlt el, a sötéttel játszók 8-7-re nyertek.

A verseny végeredménye:
1. Magnus Carlsen (norvég, 2813) 7,5
2. Tejmur Radzsabov (azeri, 2740) és Borisz Gelfand (izraeli, 2741) 5,5
4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) 4,5
5. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2672) 4
6. Wang Yue (kínai, 2752) 3

Mindent egy helyen az Eb-ről