Vágólapra másolva!

Harcsa padlózva vesztett, számunkra véget ért a bokszvébé

A 75 kg-os Harcsa Zoltán kikapott az ír Jason Quigley ellen a negyeddöntőben, így nincs már versenyben magyar az Almatiban zajló amatőr ökölvívó-világbajnokságon.

A találkozó nyitómenetét a pontosabb ír bokszoló mindhárom pontozónál 10:9 arányban elvitte, de ekkor még egyáltalán nem tűnt reménytelennek a továbbjutás.

A második három perc elején azonban Harcsa padlóra került egy fejre mért jobbos után, és a felvonás további részét is a Európa-bajnok ellenfele uralta.

A harmadik menetben Harcsa már nem tudott érdemben megújulni, és bár voltak szép felvillanásai, Quigley probléma nélkül abszolválta a finist, így végül háromszor 30-27-es, egyhangú pontozással jutott be a legjobb négy közé.

A magyar csapat ezzel befejezte szereplését a világbajnokságon, és eldőlt, hogy Kovács László szövetségi kapitány együttese érem nélkül zárja a kazahsztáni tornát. Magyar bokszoló világbajnokságon legutóbb 2009-ben szerzett érmet, akkor Káté Gyula lett harmadik a 64 kg-os kategóriában.

www.profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!