„Ezen az átigazolási rendszeren változtatni kell, mert komoly hátrányt szenvedhetnek a magyar sport utánpótlás-nevelő műhelyei” – így foglalják össze a BVSC-Zugló vezetői, hogy néz ki az ő szemszögükből az, hogy úszószakosztályuk legismertebb női versenyzője váratlanul elhagyta a klubot.
Kapás Boglárka 17 évig úszott a BVSC-ben, mielőtt az Újpest hét hónappal az olimpia előtt lecsapott rá. Mivel a riói játékok idején már az Újpest versenyzője lesz, az esetleges olimpiai pontjai után járó támogatást is az új klubja kapja majd. Márpedig Kapás akár dobogóra is esélyes, de a ciklus nagy részében neki edzéslehetőséget biztosító zuglóiak nyáron mindenképp hoppon maradnak.
És úgy gondolják, ez nagyon nincsen rendben.
A londoni olimpia óta ugyanis több mint 12 millió forintot költöttek Kapás Boglárka felkészülésére. Ezenkívül persze azt is sajnálják, hogy a náluk sportoló gyerekek elveszítettek egy példaképet, hiszen a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, vb-bronzérmes és Európa-bajnok úszónő az olimpián már az Újpest versenyzőjeként vesz majd részt.
„Több mint száz éve neveli ez az egyesület a tehetségeket, és úgy érezzük, hogy
az olimpiai pontok után járó támogatás elosztása így nem igazságos”
– mondta az Origónak Tóth Sándor, a BVSC alelnöke.
Sok gyereket ugyanis az visz a klubhoz, hogy látja: ott világbajnok lehet belőle – legyen szó vízilabdáról, úszásról vagy birkózásról. Az utánpótlás toborzásánál nem mindegy, kinek mekkora a presztízse,
milyen példaképeket tud felmutatni.
„Úgy tűnik, ma nem működik, hogy valaki ennyi gyermeket edz, tehetséget gondoz, és közben világszínvonalú úszókat is meg tudjon tartani. Dönteni kell, helyzetbe hozzuk-e az utánpótlás-nevelő klubokat, vagy csak az számít, hogy az olimpián magyar színekben indult el az adott versenyző” – vetette fel Szentpáli Gábor, a BVSC ügyvezető elnöke.
Voltak súrlódások
Kapás Boglárka edzőjét, Nagy Pétert meglepetésként érte az úszónő bejelentése. „A 13 év közös munkája alatt voltak nehézségek, amelyeket próbáltunk megoldani, még a távozása előtt is pár héttel leültünk egyeztetni. De mint utólag kiderült, akkor már eldöntötte, hogy elmegy. Voltak problémák, de nem biztos, hogy ilyenkor váltani kell egy versenyzőnek. De ő tudja, majd kiderül, a környezetváltozás milyen hatással lesz rá. Azt láthatja, hogy a körülötte lévő versenyzők, amikor edzőt váltanak, jobban úsznak, talán arra gondolt, hogy akkor neki is bejöhet. Az élet választ ad majd erre” – mondta az Egyesült Államokban edzőtáborozó szakember Skype-on az Origónak.Az Origo ugyanakkor egy, az ÚTE-hoz közeli forrásból úgy értesült: Kapás szerződésével az volt a gond, hogy nem profi-, hanem amatőrstátuszban kötötte a zuglóiakhoz, havi 50 ezer forintért. Mégpedig négy évre, noha a sporttörvény szerint
ilyen szerződést legfeljebb egy évre lehet kötni
– éppen azért, hogy aki úgy érzi, máshol többet fejlődhetne, könnyen válthasson.
A sporttörvény valóban egyértelműen fogalmaz az amatőr sportolókról: velük "sportszerződés csak határozott időre, de legfeljebb 1 évre köthető".
Szentpáli Gábor elismerte, a probléma részben valóban abból ered, hogy a jogászaik nem elég körültekintően írták meg Kapás Boglárka szerződését. Ettől azonban még ugyanolyan igazságtalan a nevelőegyesületek érdekeit figyelembe nem vevő rendszer.
„A szerződés amatőr-, és négy évre szól.
De hogy törvénytelen-e, vagy sem, azt csak a bíróság mondhatná ki.
A szerződést Kapás Bogi és az édesanyja kérésére kötöttük meg, és ő évekig ez alapján versenyzett nálunk, mi pedig a szerződésében foglaltaknak megfelelően finanszíroztuk a felkészüléshez szükséges stábot és a versenyeken való részvételt” – mondta a vízilabda-szövetség alelnökeként is dolgozó Tóth Sándor.
Hozzátette, perelni az erkölcsi és anyagi veszteség ellenére nem akarnak. „Ha ebbe belemennénk, az akár az úszónő felkészülését is veszélyeztethetné. Ehelyett azt kívánjuk, hogy Bogi nyerjen olimpiát.”
Ettől függetlenül a szövetségeknek nem lenne szabad engedni a klubváltást az olimpia előtt pár hónappal”
– mondta Szentpáli Gábor.
A BVSC-nél úgy tudják, nemcsak az úszóknál, hanem más sportágakban is előfordul, hogy a nagyobb világversenyek előtt a nagyobb klubok elhalásszák az éremesélyes sportolókat. Ezért azt tervezik, hogy Szabó Tünde sportállamtitkárhoz fordulnak azzal a javaslattal: változtassanak a rendszeren.
„A beadványunkon már dolgozunk, azt szeretnénk elérni, hogy az olimpiai pontoknál legalább azt vegyék figyelembe, hogy az olimpiai ciklusban a versenyzők mennyi időt melyik klubnál töltöttek el.
Igazságosabb volna, ha a nevelőegyesület is megkapná a támogatás felét”
– véli Tóth Sándor.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának az Origo kérdésére küldött válaszából azonban az derül ki, hogy nem a kormányhoz kell fordulni ez ügyben. De még csak nem is a MOB-hoz, hanem az egyes sportszövetségekhez.
Fábián László, a MOB sportigazgatója támogatja a BVSC ötletét, sőt, ő nem is felezné meg a pontokat. „Én azt mondom,
kizárólag a nevelőegyesület kapja meg az olimpiai pontok után járó támogatásokat
abban az esetben, ha a versenyző az olimpia előtti egy évben igazolt át új csapatához. Ezzel csak egy probléma van, hogy a szövetségekre nem vagyunk hatással” – mondta az Origo érdeklődésére. A MOB megteheti, hogy megfogalmaz egy ajánlást, azt viszont nem kötelező a szövetségeknek elfogadniuk. „Ami alapján mi a pénzt adjuk, azok a szövetségi eredmények. Nem nézzük, hogy a versenyzőt melyik klub delegálta az olimpiára” – magyarázta Fábián.
A jelenlegi gyakorlat szerint a szövetségek tesznek javaslatot a MOB-nak a pénz elosztására.
Amikor megkerestük a Magyar Úszószövetséget, kiderült, van olyan terve, amely a BVSC-hez hasonló helyzetben lévő klubokon segítene.
„Már előkészületben van egy javaslat, amely azt célozza, hogy az olimpiai ciklusban jelentősen szerepet vállaló egyesület is megkapja a méltó részt. Arra is igyekszünk megoldást találni, hogy az olimpia előtti hónapokban hirtelen váltások már ne legyenek” – tájékoztatta az Origót Csurka Gergely, a szövetség sajtóbizottságának a vezetője.
Mindeközben Kapás Boglárka a sajtónak kétszer is arról beszélt, mennyire boldog a klubváltás után. „Máris sokkal motiváltabbnak érzem magam, több kedvem van az edzésekhez, mint előtte. Talán korainak tűnhet a megállapítás, de pontosan az játszódik le bennem, amire számítottam” – nyilatkozta egy hónappal az után, hogy átigazolt az Újpesthez.
Volt edzőjéről nem mondott rosszat: „A BVSC-ben dolgozó Nagy Péter fantasztikus edző, ahogy Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs is az az UTE szakosztályában.” A Nemzeti Sportnak hozzátette: „Őszintén remélem, hogy senkiben sem maradt tüske. Tudom, hogy egy válás nehézségekkel jár, de
igyekeztem mindent úgy csinálni, hogy ne okozzak fájdalmat senkinek.
Hiszem, hogy ha legközelebb találkozom Nagy Péterrel, nem fogjuk elfordítani a fejünket, sőt, beszélgetni is fogunk egymással.”