Harcsa Zoltán fél perc alatt kiütötte ellenfelét az ob-döntőben

Harcsa Zoltán, ökölvívás
Harcsa Zoltán fél perc alatt megnyerte az ob-döntő
Vágólapra másolva!
Több közönségszórakoztató meccs is zajlott a férfi ökölvívók országos bajnokságának pénteki döntőiben, a legemlékezetesebbre azonban a 75 kilogrammosok fináléja sikerült, melyben Harcsa Zoltán alig több mint fél perc után kiütötte Hegyi Barnabást.

Az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban péntek este rendezték meg az aranycsatákat, s az idei Európa-bajnokságon bronzérmes Harcsa fellépéséig is szép számmal akadt látványos összecsapás a ringben. A legkisebbek között (49 kg) az évek óta Németországban dolgozó, 2008-ban Eb-harmadik Ungvári István nem bírta erővel a Szabó Erik elleni csatát, s a harmadik menetben feladta a küzdelmet.

Ezt követte két kiélezett csata: 52 kilóban Szaka István óriási küzdelem végén győzte le Virbán Martint megosztott pontozással, a öt döntnökből ugyanis három látta őt jobbnak, míg kettő riválisát. Az 56 kilósok között Tar Sándor két meneten át uralta a Csóka Nándor elleni találkozót, az utolsóban azonban a 2015-ben 52 kilóban Eb-bronzérmes riválisa sokkal jobb volt nála. A címvédő Tar végül 4:1-es megosztott pontozással diadalmaskodott.

A 60 kg-os kategóriában Gálos Roland egyhangú pontozással győzött, ahogy a 64 kilóban az egyértelmű favorit Kovács Richárd is. Utóbbit, aki az idei Eb-n nyolcba jutott, s a világbajnokságon is nyert egy meccset, ugyanakkor a vártnál sokkal jobban megszorongatta Fodor Milán.

Harcsa Zoltán fél perc alatt megnyerte az ob-döntő Forrás: Vasas Attila/vasassc.hu

A 69 kilóban Kozák László lett a magyar bajnok, majd következett Harcsa meccse Hegyi ellen. A Vasas két középsúlyújának mérkőzése előtt is egyértelműen előbbi volt az esélyes, ám azt nem lehetett gondolni, hogy a mérkőzés még egy percig sem tart majd. A kezdő gongszó után ráadásul Hegyi lépett fel kezdeményezőként, bátran ment előre, ám ez gyorsan megbosszulta magát, a 35. másodpercben ugyanis védtelenül hagyta a fejét, Harcsa pedig egy gyönyörű balhoroggal állcsúcson találta, s ezzel rövid úton véget vetett a találkozónak.

A folytatásban félnehézsúlyban (81 kg) Lukácsy Bence nyerte az aranyat, míg nehézsúlyban (91 kg) - a papírformának megfelelően - az idei Eb-n Kovács és Harcsa mellett szerepelt harmadik magyar, Hámori Ádám. A +91 kilósok 2017-es bajnoka pedig Berki Károly lett.

A Papp László országos bajnokság idén először pénzdíjas volt, a győztesek 150-150, az ezüstérmesek 100-100, míg a harmadikok 50-50 ezer forintot kaptak.

Eredmények, döntők:


49 kg:
Szabó Erik (Kőbánya)-Ungvári István (Harangi Imre SE) feladás a harmadikmenetben

52 kg:
Szaka István (FTC)-Virbán Martin (UTE) 3:2


56 kg:
Tar Sándor (Tatabánya)-Csóka Nándor (M1 Fitnesz Miskolc) 4:1


60 kg:
Gálos Roland (Bajai Felsővárosi BC)-Könnyű Richárd (Egri SI) 5:0


64 kg:
Kovács Richárd (NYVSC)-Fodor Milán (Vasas) 5:0


69 kg:
Kozák László (Vasas)-Hankó Kálmán (KSI) 5:0


75 kg:
Harcsa Zoltán (Vasas)-Hegyi Barnabás (Vasas) KO az első menetben


81 kg:
Lukácsy Bence (PVSK)-Móna Imre (DVSC) 5:0


91 kg:
Hámori Ádám (Kőszeg)-Nagy Bence (DVSC) 5:0


+91 kg:
Berki Károly (Hranek BC)-Vincze István (Szombathely) 5:0

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!