A szervezők bíznak abban, hogy még idén meg lehet tartani a Girót

A koronavírus miatt veszélybe került a májusban Magyarországról rajtoló Giro d'Italia megrendezése is
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke reméli, hogy a Giro d'Italia és a többi, tavasszal a koronavírus-járvány miatt elhalasztott országúti kerékpárverseny pótolható lesz ősszel.

Az öt legnagyobb egynapos viadal, vagyis a Monumentumok közül nem került sor a Milánó-Sanremóra, a következő hetekben pedig elmarad a flandriai körverseny, a Párizs-Roubaix és a Liege-Bastogne-Liege is. Elhalasztották az év első háromhetes körversenyét, a Giro d'Italiát is, amelynek első három szakaszát május 9. és 11. között Magyarországon rendezték volna.

Októberre tolták a Tour de Hongrie-t, a magyar körversenyre - amelyen a Giro miatt az eddigi legerősebb mezőny állt volna rajthoz - május 13. és 17. között került volna sor.

Az UCI vasárnap április 3-ig törölte az összes versenyét, az utolsó viadal a múlt szombaton befejeződött Párizs-Nizza volt. Amint azt David Lappartient egy francia TV-csatornának fogalmazott: a következő hetekben dolgozni fognak a versenynaptár újratervezésén, figyelembe véve a koronavírus-járvány alakulását. Megoldási lehetőségként említette az őszi idény meghosszabbítását két héttel, vagyis október 21-ig, ezáltal helyet biztosítva a tavaszi klasszikusoknak.

A koronavírus miatt el kellett halasztani az olasz körversenyt Forrás: LaPresse/LaPresse/Jennifer Lorenzini /Lapresse

Az UCI első embere hozzátette, már tárgyalnak a Girót szervező RCS Sporttal a pótlásról, amely várhatóan őszre esik majd. Lappartient leszögezte: a Giro egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyek között. Hozzátette, az útvonal valószínűleg lerövidül, és a verseny olasz területeken zajlik majd. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos múlt pénteken - a magyarországi szakaszok lemondásának bejelentésekor - közölte: Mauro Vegnivel, az olasz jogtulajdonos képviselőjével, a Giro d'Italia versenyigazgatójával a felek megállapították,

mindkét fél célja a szerződés módosítása annak érdekében, hogy egy későbbi időpontban Magyarországról induljon az olasz körverseny.

A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.
A Tour de France-ról - amely június 27-én rajtolna Nizzából - még nem hozott döntést a szervező ASO.