A Catania és Villafranca Tirrena közötti 140 kilométeres szakaszon rögtön a rajt után meglépett egy háromfős szökevénycsapat, amelyből az Androni svájci versenyzője, Simon Pellaud húzta a legtovább, őt csak 23 kilométerrel a cél előtt érte utol a mezőny.
Ott viszont összeálltak a sprintbefutónál esélyes versenyzőket segítő vonatok, és megkezdődött a hosszú felvezetés, amelyben főleg a Peter Sagant segítő Bora volt aktív. A szakasz harmadik kategóriás, 1100 méteres emelkedőjén leszakított Fernando Gavíria 6,5 kilométerrel a cél előtt adta föl a felzárkózás reményét, ezzel együtt azt is, hogy elveszi Diego Ulissitől a pontversenyben éllovasnak járó ciklámen színű trikót.
Ez már a befutó volt:
Az utolsó ezer méteren belül volt még egy szökés, majd Peter Sagan robbantott, a szlovák klasszis azonban szó szerint az utolsó centiméren megint kikapott – háromhetesen ez már a 30. második helye volt – a francia Arnaud Demare-tól. A befutó után még a versenyzők is perceken át tanácstalanul álltak, hogy melyikük győzött végül. Nos, nem csodálkozunk:
Ez azt jelenti, hogy a célfotón középen látható Sagannak továbbra sincs győzeleme 2020-ban, viszont a második helyért járó pontokkal átvette a vezetést a pontversenyben, és szerdán már ő tekerhet a ciklámen trikóban.
A CCC magyar versenyzője, Valter Attila ezúttal is a főmezőnnyel együtt ért be a célba.
Összetettben továbbra is a portugál Joao Almeida (Deceuninck Quick-Step) vezet a kolumbiai Jonathan Caicedo előtt.
Eredmények:
4. szakasz, Catania-Villafranca Tirrena, 140 km:
1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 3:22:13 óra
2. Peter Sagan (stlovák (BORA-hansgrohe) azonos idővel
3. Davide Ballerini (olasz, Deceuninck - Quick-Step) a. i.
...82. Valter Attila (CCC) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck - Quick-Step) 11:06:36 óra
2. Jonathan Caicedo (ecuadori, EF) 2 másodperc hátrány
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 39 mp. h.
...40. Valter 8:00 perc h.