Sofia Kenin elődöntős a Roland Garroson

Horizontal
Sofia Kenin fantasztikusan teniszezett, 19 perc elteltével 4:0-ra vezetett
Vágólapra másolva!
Utolsóként az amerikai Sofia Kenin jutott elődöntőbe női egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon.

A negyedik helyen kiemelt, idei Australian Open-bajnok amerikai játékos honfitársával, Danielle Rose Collinsszal mérkőzött szerdán. Az első játszmában Kenin pontosabban szervált riválisánál, így a 2-2-nél elért egyetlen brékje eldöntötte a felvonást. A második szett is kiegyenlített játékot hozott, 4-4-ig fej fej mellett haladtak a játékosok, ezt követően azonban Collins egymás után két játékot megnyerve másfél óra játékot követően egyenlített.

Sofia Kenin elődöntős a Roland Garroson Forrás: AFP/Thomas Samson

A döntő játszmában Kenin fantasztikusan teniszezett, 19 perc elteltével 4:0-ra vezetett, amikor riválisát ápolni kellett. Collins ezt követően már nem is nyert játékot, így az ausztrál nyílt bajnokság női győztese két óra alatt továbbjutott.

Kenin az elődöntőben a harmadikként rangsorolt cseh Petra Kvitovával találkozik, és mivel a másik ágon a lengyel Iga Swiatek és az argentin Nadia Podoroska csap össze, eldőlt, hogy a fináléban egy korábbi Grand Slam-tornagyőztes és egy GS-döntős újonc mérkőzik majd egymással.

Eredmények, negyeddöntő:
nők:
Kenin (amerikai, 4.)-Collins (amerikai) 6:4, 4:6, 6:0
korábban:
Kvitova (cseh, 7.)-Siegemund (német) 6:3, 6:3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!