A Nemzetközi Olimpiai Bizottság létrehozott egy úgynevezett Covid-játékszabályzatot, amely a sportági szövetségek és a technikai tisztviselők számára készült, de várhatóan alkalmazni fogják a sportolók és a nézők esetében is.
A szabályzat szerint a szurkolók számára nem engedélyezett az éneklés és a hangos buzdítás a nézőtéren.
A szervezők úgy vélik, hogy nem ez a megfelelő módja a sportolók támogatásának, akiket négynaponta egyszer tesztelni fognak Tokióban.
A The Guardian megírta, hogy természetesen minden látogatónak negatív vírustesztet kell bemutatnia Japánba érkezéskor, de az oltás nem lesz feltétele a játékokban való részvételnek, amelyet tavaly márciusban egy évvel elhalasztottak, amikor a koronavírus-járvány világszerte elterjedt.
A NOB ügyvezető igazgatója, Christophe Dubi kijelentette, bízik abban, hogy az irányelvek biztosítják az érintettek biztonságát.
Az olimpiai és paralimpiai játékok szempontjából mindenki egészsége és biztonsága a legfontosabb" -
mondta. "Minden résztvevőnek megvan a maga szerepe. Ezért hozták létre ezeket a játékkönyveket - olyan szabályokkal, amelyeket mindannyiunknak be kell tartani" - tette hozzá.
Craig Spence, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság munkatársa szerint az olimpia elhalasztása óta a világ ma már sokkal többet a vírusról, és arról, hogyan lehet megfékezni.
Az elmúlt évben biztonságosan lezajlott több ezer nemzetközi sportesemény értékes tanulási tapasztalatot nyújtott számunkra" -
mondta.
Noha néhány hónapig még nem várható végleges döntés a nézők részvételéről, bárkinek, aki figyeli az eseményeket, azt mondják,
tartózkodjon az énekléstől vagy a kiabálástól, és inkább tapsolva fejezze ki támogatását.
A 2021-re halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.