Vágólapra másolva!
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége idén is megválasztotta az év atlétáit és az év edzőjét. A díjat a szövetség 1964 óta minden évben odaítéli az adott év legeredményesebb versenyzőinek. Az elismerések köre az évek során bővült, legutóbb 2019-ben egészült ki az Év Áttörése kategóriával, amelyet azok az atléták kapnak, akik a szezon során karrierjük átütő sikerét érték el.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke az év atlétái díjazottak megválasztásáról:

„Büszkék vagyunk rá, hogy idén is kiemelkedő eredmények születtek az atlétikában és jó szívvel adjuk át az elismeréseket a díjazottaknak. Többször is hallhattuk a magyar himnuszt az U23-as Európa bajnokságon és magyar atléta állt a dobogó legfelső fokán a legendás Götzis-i többpróba viadalon. Meglepetéssel teli boldogságot okoztak fiataljaink az U20-as világbajnokságon is, ahol több dobogós helyezést értek el.

Bennük van a jövő, látszik, hogy a 2023-as hazai rendezésű világbajnokságra készülő magyar atlétika szakmai programjai működnek és kezd színpadra lépni egy új generáció, akik reményeink szerint még sok büszkeségre adnak okot a sportok királynője, az atlétika szerelmeseinek és az egész országnak.

Gratulálok az év atlétája díjazottaknak és sok sikert kívánok minden versenyzőnknek a rendkívül izgalmas és ígéretes 2022-es esztendőre."

Krizsán Xénia és Szűcs Valdó lettek az év magyar atlétái Forrás: AFP

2021-ben 11 kategóriában adták át az elismeréseket. Íme az év atlétái és legfontosabb eredményeik:

  • Az év női atlétája Krizsán Xénia, az MTK többpróbázója, aki a Fedettpályás Európa-bajnokságon Torunban egyéni csúccsal bronzérmet szerzett ötpróbában. Aranyérmes lett a többpróbázók egyik legnevesebb szabadtéri versenyén Götzisben, ahol felállította a versenyszám új országos csúcsát, továbbá a hét versenyszámból négyben egyéni csúcsot ért el. A világranglista 6., az európai toplista 3. helyén áll. Edzője Szabó Dezső.
  • Az év férfi atlétája Szűcs Valdó. A tokiói olimpián 110 méteres gátfutásban elődöntős atléta (13. helyezett), alig nyolc századmásodperccel maradt le a 8. helyről és ezzel a döntőről. A 2021-es magyar bajnok gátfutó, a világranglista 42. és az európai toplista 16. helyét foglalja el. Szűcs Valdó 2021 végéig a Zalaszám ZAC versenyzője volt, edzője Kámán Ferenc és a brit James Hillier.
  • Az év para atlétája Ekler Luca, aki a tokiói paralimpián világcsúccsal aranyérmet szerzett távolugrásban. Ő a magyar atlétika történetének harmadik paralimpiai bajnoka, aki Tokióban 100 méteres síkfutásban is szerzett egy 4. helyezést, 400 méteren pedig 5. lett. A Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesület versenyzőjének edzője Szalma László.
  • Az év U23 női atlétája az idei U23 Európa-bajnokságon távolugrásban 673 cm-s egyéni csúccsal aranyérmes Farkas Petra. A Budapesti Honvéd Sportegyesület korosztályos európai toplista vezető, felnőtt európai toplista 13. helyezett versenyzőjének edzője Szenczi László.
  • Az év U23 férfi atlétája Palkovits István, aki 3000 m akadályfutásban, az idei U23-as Európa-bajnokságon 20 esztendősen szerezte meg az aranyérmet. A Kecskeméti Atlétika és Rugby Club versenyzője korosztályos országos csúcstartó, a korosztályos európai toplista 1. helyén, míg a felnőtt európai toplista 28. helyén áll. Edzői Németh Gyula és Kónya Ákos.
  • Az év junior női atlétája Varga Gréta U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes 3000m akadályfutó. Az U20-as világbajnokságon az 5. helyen ért célba, amivel a legjobb európai versenyző lett. A korosztályos világranglista 5., korosztályos európai toplista 1. helyezett versenyző egyesülete a Sportolj Velünk Sportegyesület, edzői Tóthné Stupián Anikó és Németh Eszter.
  • Az év junior férfi atlétája Nagy Marcell rúdugró, aki az U20-as Európa-bajnokságon a bravúros 5. helyen végzett, felnőtt magyar bajnok és 8. az U20-as európai ranglistán. Az MTK Budapest versenyzőjének edzője Szabóné Molnár Krisztina.
  • Az év ifjúsági női atlétája Kövér Fanni, U20-as Európa-bajnoki 4. helyezett gerelyhajító. A korosztályos országos csúcstartó versenyző a korosztályos világranglista és az európai toplista 2. helyén áll. Egyesülete a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club, edzői Török Krisztián és Mozsdényi Dávid.
  • Az év ifjúsági férfi atlétája Herczeg György, U20-as Európa-bajnoki 9. helyezett gerelyhajító. A korosztályos országos csúcstartó versenyző a korosztályos világ és európai toplista 1. helyén áll. Egyesülete a Ferencvárosi Torna Club, edzője Herczeg György.
  • Az év edzője Németh Gyula, a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club edzője, akinek tanítványa az U23-as Európa-bajnokságon 3000 méteres akadályfutásban aranyérmes Palkovits István.
  • Az év áttörése kategória díjazottja Tóth Anna, aki bronzérmet szerzett 100 méteres gátfutásban Nairobiban az U20-as világbajnokságon. Ő az első magyar női gátfutó, aki döntőbe jutott az U20-as világbajnokságok történetében, ráadásul alig 17 évesen sikerült véghez vinnie ezt a történelmi tettet. A Miskolci Városi Sportiskola atlétájának edzője Tigyi József.