Ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat a világbajnokságon

DECSI Tamás; SZATMÁRI András; GÉMESI Csanád; SZILÁGYI Áron
Kairó, 2022. július 21. Szatmári András, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron és Decsi Tamás (b-j) az ezüstérmükkel, miután Magyarország 45-37-re kikapott Dél-Koreától a kairói vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyének döntőjében 2022. július 21-én. MTI/EPA/Mohamed Hoszam
Vágólapra másolva!
A magyar férfi kardcsapat a döntőben 45-37-re kikapott a címvédő dél-koreai együttestől, így ezüstérmes lett a kairói vívó-világbajnokságon.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású válogatott tavaly, az olimpiai elődöntőben 45-43-ra kikapott az olaszoktól, és az akkorihoz hasonlóan csütörtökön is szoros csatát vívott a döntőbe jutásért. Ezúttal sikerült a bravúros továbbjutás a magyaroknak, így az olimpiai bajnok és a legutóbbi három világbajnokságon győztes Dél-Korea ellen léphettek pástra az aranyéremért.

Szilágyi Áron asszójával kezdődött a párharc, az első két tus Kim Dzsun Hóé volt, de a háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis egyenlített.

Fej-fej mellett haladtak a felek és végül egy tusos, 5-4-es magyar előnnyel ért véget az első asszó.

Szilágyi után Gémesi Csanád lépett pástra, aki szoros csatában kapott ki 6-4-re, majd Szatmári András következett. Az olimpiai bronzérmes magyar vívó keményen küzdött, a fordítás azonban nem sikerült, az első kör után összesítésben 15-13-ra vezetett Dél-Korea.

A második kör elején ismét Gémesi következett, Kim Dzsun Ho azonban magabiztosan, 5-1-re nyert, 20-14-nél átadva a stafétát. Szilágyinak bravúrra volt szüksége a következő asszóban, 4-0-al kezdett Gu Bon Gil ellen, majd rosszul fogott talajt. Gyors lábápolás után folytatódott az asszó, amely Szilágyi 6-5-ös sikerével ért véget.

Szilágyi Áron vív a dél-koreai Gu Bon Gil ellen Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hoszam

Még mindig nagy, 5 tusos volt a különbség a dél-koreaiak javára, így Szatmári Andrásnak kellett volna csodát tennie a következő asszóban. A 29 éves magyar olimpikon Oh Szan Guktól 5-3-ra kapott ki, így 30-23-ra vezetett az ellenfél.

Az utolsó kört Decsi Tamás kezdte, aki nem tudott meglepetést okozni és 5-1-re kapott ki Gu Bon Giltől. Szatmári András lépett pástra Decsi után, és 6-5-ös győzelmével minimálisan sikerült csökkentenie a hátrányt.

Az utolsó asszóban Szilágyi Áronnak kellett volna földöntúli csodát tennie, 10 tusos hátrány ledolgozása várt a háromszoros olimpiai bajnokra. Szilágyi nagy csatára kényszerítette Oh Szan Gukot, és fantasztikus találatokat szerzett.

Az ellenfél is jól állta a sarat, így hiába nyerte meg a harmadik asszóját is a magyar klasszis, a dél-koreaiak 45-37-re győztek és megvédték világbajnoki címüket.

A fantasztikusan küzdő magyar férfi kardcsapat végül ezüstérmes lett a kairói vb-n.

mondta az eredményhirdetés előtt Szatmári András. "Nyilván mindenki nyerni akart, mindegyik csapattársam, ahogy én is. Megpróbáltunk szerintem mindent, de ki kell mondani, hogy ez a dél-koreai csapat brutál erős, a cserepadon is egy egyéni világbajnok, olimpiai bronzérmes ült." Hozzátette: ahhoz, hogy a dél-koreaiak ellen nyerni tudjanak, mindenkinek kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania.

"Ma, azt mondom, Áron volt az, aki hozta a tőle várhatót, én nem tudtam extrát nyújtani, próbáltam nagyjából a szintet hozni, de az meg kevés ahhoz, hogy őket megverjük" - értékelte a csapat teljesítményét.

Szatmári András és a dél-koreai Oh Szan Guk csatája Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hoszam

"Nagyon készültünk már a világbajnokság előtt, hogy Dél-Koreával döntőt fogunk vívni. Ez volt a terv, és nyilván az volt a cél, hogy megverjük őket, de ma is erősebbek voltak, mint mi" - ismerte el Gémesi Csanád.

Dolgozunk rajta folyamatosan, hogy egyre közelebb kerüljünk hozzájuk, én azt gondolom, hogy jó úton vagyunk, de ez nem az a mérkőzés volt".

Arra a kérdésre, hogy miben járnak a többi csapat előtt a dél-koreaiak, úgy reagált, hogy ez egy egyveleg, de külön kiemelte a felépítésüket.

Hát, ezeket próbáljuk kialakítani, és vannak is már fegyvereink, de mondom még egyszer, ez nem az a mérkőzés volt, amelyen ezeket sikerült jól felhasználni" - folytatta.

A magyar kardcsapat sorozatban az ötödik vb-t zárta éremmel.

Az előző négyen háromszor második, egyszer harmadik lett: 2016-ban az oroszoktól, 2017-ben és 2019-ben a dél-koreaiaktól kapott ki a döntőben, 2018-ban pedig bronzérmet szerzett.

Eredmények:
szerdán vívták:
a 32 között:
Magyarország-Vietnám 45-30
a 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-33
csütörtökön:
negyeddöntő:
Magyarország-Törökország 45-30
Olaszország-Egyiptom 45-33
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-39
Németország-Kína 45-40
elődöntő:
Magyarország-Olaszország 45-42
Koreai Köztársaság-Németország 45-39
a 3. helyért:
Olaszország-Németország 45-42
döntő:
Koreai Köztársaság-Magyarország 45-37

A végeredmény: 1. Koreai Köztársaság (Oh Szang Uk, Gu Bon Gil, Kim Jun Ho, Kim Jung Hvan), 2. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás), 3. Olaszország (Luca Curatoli, Luigi Samele, Pietro Torre, Michele Gallo)

Férfi kardban 32 válogatott indult.