Tovább éleződik az ellentét a NOB és az IBA között

FRANCE SPORT INTERIOR AMATEUR INSIDE FIGHT 21 BOURGOGNE BLACK BURGUNDY COTE D'OR GLOVES ATHLETIC NAKED CHEST DARKNESS ONLYFRANCE INDOOR WESTERN EUROPE EUROPE AFRO AMERICAN COTE-D'OR EU BOXING BOXE EDOUARD ROUSSEL BOURGOGNE-FRANCHE-COMTE
A NOB várhatóan jövő hétfőn jelöli ki a kvalifikációs verseny új házigazdáját
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) véget kell vetnie sportolók politikai alapú diszkriminálásának, és hangoztatta, hogy honfitársait minden nemzetközi szövetségnek mielőbb vissza kell engednie a versenyekre. Hasonló bánásmódot sürgetett az ukrajnai háborúban Oroszországot támogató Fehéroroszország sportolóit illetően is.

Umar Kremljov a hétvégén szorgalmazta a NOB-álláspont megváltoztatását, kijelentésével - a nemzetközi média egybecsengő értékelései szerint - tovább élezve az IBA és NOB hosszú ideje fennálló szembenállását.

"Itt az ideje, hogy Oroszországból és Fehéroroszországból minden sportoló részt vehessen sportága minden hivatalos versenyén, országát képviselve. Mind a NOB-nak, mind a nemzetközi szövetségeknek meg kell védeniük minden sportolót, akikkel szemben nem szabad hovatartozáson alapuló megkülönböztetést alkalmazni" - fogalmazott az IBA vezetője.

Tovább éleződik az ellentét a NOB és az IBA között Forrás: ONLY FRANCE via AFP/EDOUARD ROUSSEL/ ONLYFRANCE.FR/Edouard Roussel

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy az ukrajnai háború miatt akadályozzák meg az oroszok versenyeken való részvételét. Számos sportági szövetség egyetértett az ajánlással, és Oroszország elveszítette azt a jogot is, hogy versenyeket rendezzen különböző sportágakban. Március 4-én maga az IBA is megtiltotta az orosz sportolóknak a szervezet égisze alatt zajló nemzetközi versenyeken való részvételt, bár Kremljov most azt is hangoztatta, hogy támogatja a kirekesztett orosz bokszolók visszatérését az IBA-eseményekre.

A 39 éves Kremljov szeptember utolsó vasárnapján megőrizte posztját úgy, hogy az elnökválasztás megtartását a jereváni rendkívüli kongresszus küldöttei leszavazták. Harminchat igen és négy tartózkodás mellett százhatan foglaltak állást amellett, hogy nincs szükség választásra, ennél fogva Kremljov megtartotta posztját, amelyet 2020 decemberében foglalt el. Az elnököt az idén május 14-én egyszer már megerősítették pozíciójában, ám akkor meg úgy maradt az IBA élén, hogy ő volt az egyetlen jelölt a posztra, miután valamennyi vetélytársát visszaléptették.

Kremljov megválasztása előtt, majd az után is a NOB többször adott hangot aggodalmának az IBA irányításával, pénzügyi és sportszakmai működésével kapcsolatosan, kifogásolta például, hogy a nemzetközi bokszszövetségnek - az ukrajnai háború kirobbanása óta - a Gazprom orosz állami olajvállalattól való pénzügyi függetlenedése még mindig nincs megoldva.

A NOB szeptember elején egyszerűbb olimpiai kvalifikációs rendszert hagyott jóvá az ökölvívók számára a 2024-es párizsi olimpiára. Az új szisztémát azt követően fogadta el a bizottság, hogy megfosztotta az IBA-t a két év múlva esedékes ötkarikás játékok boksztornája szervezésének és rendezésének jogától. A testület szerint az IBA nem tesz megfelelő erőfeszítéseket a NOB végrehajtó bizottsága által előírt reformok végrehajtására, így a sportág változatlanul nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában.

A tavaly nyári tokiói olimpia boksztornáját az IBA kezéből kivéve a NOB teljesen saját szervezésben bonyolította le. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 8-i állásfoglalásában leszögezte: az ökölvívás jövőjét illetően "nagyon komolyak az aggodalmai".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!