Vágólapra másolva!
Szilágyi Áron a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében látogatott el a Rómába és a Vatikánba, ahol őt is fogadta Ferenc pápa. Az Egy mindenkiért című dokumentumfilm levetítésével a római magyar és olasz közönség is bepillanthatott a háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok vívó pályafutásába, és személyesen is köszönthette őt a Collegium Hungaricum Falconieri palotájában.

"Ferenc pápához elsősorban nem a hit által kapcsolódtam, számomra ő a világon az egyik legfontosabb spirituális és vallási vezető, akinek a hangjára tömegek mozdulnak meg, és ezáltal a világban történő folyamatokra tud hatással lenni. Számomra

örülök, hogy vannak ilyen kiemelkedő vallási vezetők, akik pozitív hatással vannak a világra" - mondta a Magyar Nemzetnek magyar sport állócsillaga.

Szilágyi Áront fogadta Ferenc pápa Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hoszam

"Rövid beszédében arra tért ki, hogy ne a negatívumokat lássuk meg, hanem vegyük észre a mindennapi csodákat legfőképpen a családban és a párkapcsolatban. Ezt friss, ötéves házasként nagyon

aktuális és fontos tanácsnak éreztem. Ez az üzenet jókor és jó helyen érkezett, igyekezni fogok az elkövetkező időszakban magamévá tenni"

- tette hozzá Szilágyi Áron.