Vágólapra másolva!
Fury-Chisora 3:0. Röviden így lehetne összefoglalni a harmadik, szombaton éjszaka Londonban megrendezett, immár trilógiává bővülő Tyson Fury-Derek Chisora WBC világbajnoki mérkőzést.

A két bunyós, a címvédő, veretlen Fury, valamint a veterán Chisora 2011-ben és 2014-ben már egymásnak feszült (mindkétszer Fury győzött, előbb pontozással, majd idő előtt), és nem nagy jóstehetség kell ahhoz, hogy kijelentsük, a záró akkordjához érkezett a rivalizálás, ha lehet annak nevezni, ugyanis a két sportoló viszonya már-már barátinak mondható.

Tyson Fury nagyon simán nyert Derek Chisora ellen Forrás: AFP/Ben Stansall

A telt ház, kb. 70 ezer néző előtt, a Tottenham Hotspur stadionjában megrendezett összecsapást bátran kezdte a teljesen esélytelennek tartott Chisora, de a 38 éves bunyós nagyjából ezzel el is lőtte a puskaporát. Fury nagyon könnyedén irányított, és a 3. menet magasságában érezhettük úgy, hogy hamarosan befejeződik a találkozó, miután Chisora sorra kapta a pontos ütéseket, válasza pedig alig volt. Ezt követően viszont a mérkőzés tempója visszaesett, így levegőhöz jutott Chisora. Ezzel együtt egy pillanatig sem volt kérdéses Fury fölénye, a kihívó pedig egyre rosszabb állapotba került, végül a vezetőbíró (aki ekkor már szinte csak Chisorát, és a bunyós reakcióit figyelte) a 10. menetben elégelte meg a teljesen egyoldalú meccsképet, így leintette a (nem túl izgalmas) küzdelmet, majd kihirdette Fury technikai KO győzelmét.

Az összecsapást követően a ring szélén farkasszemet nézett egymással a helyszínen tartózkodó WBA, WBO, IBF világelső ukrán Olekszandr Uszik és Fury (a közönség hangja talán ekkor volt a legnagyobb).

(profiboksz.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!