Vágólapra másolva!
Nagy küzdelmet követően az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovic nyerte meg vasárnap az adelaide-i keménypályás tenisztorna férfiversenyét. Ám a meccs nem elsősorban a szerb sikere, sokkal inkább a dühöngése miatt marad sokáig emlékezetes.

Az egy-egy bréket hozó első játszma a rövidítésben dőlt el, és Korda tett szert szettelőnyre, így érthető módon elég flusztrált volt a 35 éves szerb világsztár.

Olyannyira, hogy a bekiabálások miatt a dühét a saját segítői felé irányította, és a fiatalabb testvérét, Markót, illetve az ügynökét kiküldte a stadionból.

Ezt meg is tették, ettől pedig meg is nyugodott Djokovic,

aki végül 3 óra 9 percig tartó mérkőzésen fordítani tudott, végül 6:7 (8-10), 7:6 (7-3), 6:4-re meg is nyerte a mérkőzést és ezzel együtt a tornát.