Vágólapra másolva!
Rémisztő kijelentést tett az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba kedden este a Sportrádióban, ahol - többek között - az olimpiai bajnok Milák Kristófról is beszélt.

jelentette ki a Sportrádióban a kapitány. – Kristóf korábban azt mondta, úgy gondolja, ha januártól elkezdi a kemény munkát, akkor még meglehet minden, amit szeretnénk, úgyhogy most várjuk a január elejét.

Milák Kristóf katasztrofális állapotban lehet Forrás: MTI/Derencsényi István

Ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián. Más kérdés, hogy ha egy ilyen istenadta tehetség tényleg elkezd dolgozni januárban, és onnantól ezt teszi egészen az olimpiáig, akár még nyerhet is, ám ez messze nem az lesz, mint lehetett volna."

Katasztrofális állapotban lehet Milák

Arról, hogy milyen állapotban lehet most Milák, a szakember így beszélt:

Az állóképesség nyolc-tíz nap után kezd elszállni, Kristóf pedig kihagyott fél évet. Ehhez hozzátenném, hogy a víz egy speciális közeg, abban tartózkodni, abban csúcsteljesítményt nyújtani, komplikált, összetett dolog.

Senki sem érti, mi történhetett

Mert valamit csinálnia kell, ha nem úszik. Valaminek jelenleg fontosabbnak kell lennie az életében, mint az úszás - mondta Sós Csaba.

Én visszavárom őt, és remélem, vissza is fog térni, mert abban bizonyos vagyok, hogy nincs más olyan, ahol neki a Jóisten ennyi tehetséget, képességet adott volna. Nekem nagyon hiányzik Kristóf, öröm volt őt úszni látni.

Sós Csaba, mesteredző, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya aggódik Forrás: musz.hu

Nekem azért sem áll össze a kép, mert mutasson bárki csak egyetlen pillanatot is az elmúlt évekből, amikor azt látta, hogy ez a fickó megingott volna - rendíthetetlen szikla volt; olybá tűnt, sohasem érez fájdalmat, pedig érzett, de még mennyire érzett! Én készülök arra, hogy visszatér. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudom.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg: