Bár Rahm korábban leszögezte, hogy hűséges marad a PGA Tourhoz és nem csatlakozik a szaúdi befektetők által jelentősen támogatott LIV Golfbajnoksághoz, ám a Wall Street Journal csütörtök este arról számolt be, hogy mégis megállapodott az új sorozattal. A LIV golf aztán a közösségi oldalán is bejelentette Rahm érkezését, sajtóhírek szerint pedig a spanyol sztár három szezonra ír alá és
évi félmilliárd dollárt (177 milliárd forint) fog keresni, ami jelentős különbség az eddigi keresetéhez képest, ugyanis a PGA bajnokságban idén „csak" 16,5 millió dollárt tett zsebre.
Rahm hét éve még amatőr bajnokságot nyert, majd 2016-ban vált profivá. Hosszú ideje kiugró formában teljesít, amivel jelenleg a világranglista harmadik helyén áll.
A LIV nem más, mint a római számokkal leírt 54-es. Egyfelől ez azt jelenti, hogy ha valaki egy Par72-es pályán minden szakaszon Birdie-t ér el, akkor épp ennyi lesz az eredménye, másrészt a szaúdiak versenysorozatában csak 54 szakaszt (3 kört) kell teljesítenie a játékosoknak, eltérően a PGA Tour versenyenkénti 72 szakaszával. A kevesebb szakasszal izgalmasabbá és pörgösebbé szeretnék tenni a golfot, hogy a fiatalabb generációk számára is még élvezetesebb legyen.
Az idén 8, jövőre viszont már 14 versenyből álló sorozat júniusban indult, és már most alaposan felrázta a nemzetközi profi versenygolf világát. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy olyan sztárok csatlakoztak a sorozathoz, mint Dustin Johnson, Phil Mickelson, Martin Kaymer, Kevin Na, Ian Poulter, Lee Westwood, Louis Oosthuizen vagy Sergio Garcia. Azonban még így is volt, aki nemet mondott a szaúdiak pénzére, a súlyos sérülése után nemrég visszatérő golflegenda, Tiger Woods állítólag 700-800 millió dollár körüli összeget utasított vissza azzal, hogy nem csatlakozott a LIV Golf Invitational Series-hez.
Az amerikai Forbes által összeállított listán a legjobban kereső sportoló immár Jon Rham, aki kis híján kétszer annyit keres mint az ötszörös aranylabdás portugál futballista, Cristiano Ronaldo és az argentinok világbajnoka, Lionel Messi együttvéve. A szaúdi al-Nasszr portugál sztárjának 136 millió dollár volt a bevétele az elmúlt egy évben, de portugál keresete nem csupán a klubjától kapott fizetését fedi le, hanem beletartoznak a pályán kívüli üzleti érdekeltségeiből származó összegek is. A Forbes adatai szerint pedig Ronaldo ezzel megdöntötte Lionel Messi által felállított rekordot. Az Inter Miami nyolcszoros aranylabdás klasszisa a harmadik helyen áll, becslések szerint 130 millió dollárral lett gazdagabb.
A lista negyedik helyén is egy futballista áll, a franciák világbajnok támadója, Kylian Mbappé 120 millió dolláros bevételt tudhat magáénak, ebből jelentős részt, 100 millió dollárt a klubjától, vagyis a Paris Saint-Germaintől zsebelt be.
A leggazdagabb sportolók tízes listáján összesen öt sportág képviselteti magát, 3 golfozó, 3 futballista, 2 kosárlabdázó, Saúl Canelo Álvarez személyében egy bokszoló, és a tavaly visszavonult teniszező, Roger Federer.