Vágólapra másolva!
Valter Attila az ötödik helyen zárta vasárnap az Egyesült Arab Emírségek országúti kerékpáros körversenyét, amelynek utolsó etapján ötödikként tekert célba a hegyi befutóban.

Az egyhetes viadal második hegyi szakaszán el-Ajnból vágott neki a mezőny a 161 kilométeres távnak, amelynek jelentős része sík volt, oldalszéllel "megspékelve", az esélyesek azonban együtt értek a közel 11 kilométer hosszú, 6,7 százalékos átlagmeredekségű Dzsebel Hafit lábához. Valter szerdán az ugyancsak hegyi befutós Dzsebel Dzsaiszon hatodik lett, s a vasárnapi napot a 11. helyről várta összetettben, lemaradása 39 másodperc volt az éllovas, így piros trikós ausztrál Jay Vine (UAE) mögött.

Valter Attila
Valter Attila élete legjobb World Tour-eredményét érte el összetettben
Fotó: instagram.com/valterattila

Már a Dzsebel Hafit első kilométerein faragta a mezőnyt a Decathlon AG2R La Mondiale diktálta nagy tempó, Vine és csapattársa, a harmadik helyen álló Brandon McNulty is korán leszakadt. Rajtuk kívül is többen megrogytak az első tízből a sorozatos ritmusváltásoktól, miközben Valter okosan helyezkedett, 

két és fél kilométerrel a cél előtt pedig ő maga támadott.

 Felváltva indultak meg az élcsoport tagjai, s a jó ütemben támadó Lennert Van Eetvelt szólóban nyerte meg a szakaszt. Sőt, a Lotto Dstny belga bringása - aki két napja a szakasz közben begyűjtött időjóváírásokkal csúszott be a legjobb tízbe - sikerével az összetettben is diadalmaskodott.

Valter élete legjobb World Tour-eredményét érte el összetettben

Valter az utolsó fél kilométeren utánaeredt, ám riválisai beérték, így az üldözőcsoporttal ért be 22 másodperc hátránnyal, és ötödik lett. Összetettben pedig - a procyclingstats szakportál adatai alapján - ugyancsak az ötödik helyre lépett előre 34 másodperc lemaradással, 

World Tour-versenyen ez pályafutása eddigi legjobb összetett eredménye.

A Visma-Lease a Bike magyar bajnok kerékpárosa szombaton a fehér murvás szektorairól híres Strade Bianchén indul majd, ahogy a tervek szerint Fetter Erik (Polti Kometa) is.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!