Vágólapra másolva!
Nagy meglepetésre a négyszeres világbajnok, tavaly döntőt játszó Mark Selby már az első fordulóban kikapott a 2024-es sznúker-világbajnokságon.

A sheffieldi sznúker-vb főtábláján újoncként szereplő Joe O’Connor 10-6 arányban győzte le a korábbi négyszeres világbajnokot. Mark Selby az utóbbi évben nehéz időszakon ment át, depresszióval is küzdött, amiért meghalt egy jó barátja, és felesége, Vikki mellrákban is szenvedett. A 40 éves angol játékos már a világbajnokság előtt elmondta, hogy talán ez lesz a karrierje utolsó versenye, majd a kiesés után is célzott arra, hogy talán visszavonul.

Mark Selby, sznúker, snooker
Mark Selby kiesett a sznúker-világbajnokságon
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A sznúker-vb után Mark Selby visszavonulása a feleségétől is függ

„Le fogok ülni Vikkivel, hogy átbeszéljük a lehetőségeket. 

A szezon nagy részében nem élveztem a játékot, hiába értem már el rengeteget a sznúkerben.

 Ha mégis úgy döntök, hogy folytatom, akkor ezen valakivel dolgoznom kell – nyilatkozta Mark Selby, aki hozzátette, egyedül a hozzá hasonlóan leicesteri O'Connor sikerének tud örülni. – Már akkor eldőlt, amikor 2-2 után 7-2-re ellépett, nagyon gyengén játszottam, megkönnyítettem a dolgát. Tudtam, hogy nem fog megijedni a győzelem kapujában, nem az a típus. Senki sem büszkébb Joe-ra, mint én."

A Magyar Nemzet észrevette, hogy a mérkőzés során egyszer Selby egy extra lökést is bemutatott, amely során a toldások segítségével a rendkívül hosszú dákójára volt szükség, a második hosszabbító után pedig viccesen jelezte a játékvezetőnek, hogy kéri a harmadikat is.

A sznúker-világbajnokságon Selby mellett a vb-címvédő Luca Brecel, a kétszeres vb-döntős Ali Carter, az International Championship-címvédő Csang An-ta és a Welsh Open-bajnok Gary Wilson is kiesett már hétfő estig a kiemelt játékosok közül. A 32-es főtábla küzdelmei bő két hétig tartanak a sheffieldi Crucible Színházban, a sznúker-vb döntőjét május 5-én és 6-án rendezik. A torna két legnagyobb esélyese a hétszeres bajnok Ronnie O'Sullivan és a szezon legjobbja, Judd Trump, ők azonban egy ágon vannak, így a fináléban nem csaphatnak össze.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!