Vágólapra másolva!
Nagy botrány tört ki a Pekingben megrendezett félmaratoni futóversenyen. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség is vizsgálódik.

Április 14-én, vasárnap a kínai fővárosban rendeztek meg egy félmaratoni futóversenyt. A viadal a kínai He Jie győzelmével ért véget, a videófelvételek alapján egészen furcsa módon. 

A célegyenesben a kenyai Robert Keter és Willy Mnangat, valamint az etióp Dejene Hailu Bikila udvariasan utat engedett a rendező ország futójának. A videón 

a három fehér mezes futó semmit sem tett meg a győzelemért, sőt, az egyik még intett is a kínainak, hogy előzze meg őket nyugodtan.

Már az első magyarázkodás is átlátszónak tűnt. Willy Mnangat az fejtegette, hogy a kínai futó a barátja, ezért engedte el. Ez még akár rendben is lenne, de akkor mit csinált a másik két futó?

Aztán persze kiderült a turpisság. Mnangat a BBC-nek a következőket mondta: 

Négy futót szerződtettek, hogy segítsenek megdönteni a kínai félmaratoni futás 1 óra 2 perc 33 másodperces rekordját, és egyikük nem fejezte be a versenyt.

Magyarul nyulak voltak. (Ezt a kifejezést azokra használják, akiket felbérelnek, hogy iramot fussanak másnak.)

Mnangat azt is hozzátette: ő nem versenyezni ment oda, hanem fizetett nyúlként futotta végig a félmaratont.  

 Nem tudom, miért írták rá a nevemet a futómellényemre, ahelyett, hogy nyúlnak neveztek volna

- vicceskedett Mnangat.

Az AFP úgy tudja, hogy a kínai hatóságok vizsgálják az esetet. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) bejelentette, hogy figyelemmel kíséri a helyzetet, és várja a vizsgálatok eredményét. A nemzetközi szövetségnek azért is kellemetlen az eset, mert 2027-ben Peking rendezi meg az atlétikai világbajnokságot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!