Vágólapra másolva!
Jannik Sinner könnyedén verte Grigor Dimitrovot a Miamiban rendezett keménypályás tenisztorna döntőjében.

Az Australian Open-győztes olasz játékos négyszer is elvette bolgár ellenfele adogató játékát, miközben Dimitrovnak az egész meccsen egyetlen egyszer volt bréklabdája. Az egyoldalú összecsapás mindössze 74 percig tartott.

A 22 éves Sinner harmadik döntőjét játszotta a floridai városban, de 2021-ben és tavaly alulmaradt, így először hódította el a trófeát. A tornagyőzelem mellett az olasz annak is örülhetett, hogy a világranglistán a spanyol Carlos Alcarazt megelőzve feljött a második helyre. Sinner remek formáját mutatja az is, hogy idén négy tornán indult, ebből hármat megnyert, 23 mérkőzéséből pedig 22-szer diadalmaskodott, csupán az Indian Wells-i elődöntőben kapott ki Alcaraztól.

Miami Open Presented by Itau 2024 - Final Day
Jannik Sinner elképesztő formában kezdte az idei szezont
Fotó: Getty Images via AFP

A 32 évesen a reneszánszát élő Dimitrov azzal vigasztalódhatott, hogy döntőbe jutásával 2018 után ismét bekerült a világranglista legjobb tíz játékosa közé.
 

Eredmény, férfi döntő:
Sinner (olasz, 2.)-Dimitrov (bolgár, 12.) 6:3, 6:1

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!