Vágólapra másolva!
Tíz év után tér vissza Magyarországra az erősemberek Bajnokok Ligája-versenye, azaz a Strongman Champions League. A megmérettetés előtt aligha lehetne jobb formában hazánk jelenlegi első számú versenyzője, Juhász Péter, aki az SCL legutóbbi fordulójában, mindössze másfél pontra volt attól, hogy dobogóra álljon. Végül negyedik lett Martinique-on, amely így is önbizalomnövelő hétvégét jelentett számára.

Fantasztikus versenyzéssel hangolt a magyarországi Bajnokok Ligája-fordulóra (SCL) a többszörös magyar bajnok erősember, Juhász Péter. Klasszisunk a rendkívül egzotikus Martinique-on úgy lett negyedik, hogy mindössze másfél ponttal maradt le a dobogóról, és két és félre volt az ezüstéremtől.

„Élményben, akár a versenyről, akár a helyszínről van szó, ez a mostani volt az egyik legjobb BL-fordulóm – mesélte a martinique-i Bajnokok Ligája-versenyt felidézve Juhász Péter, aki a negyedik helyet szerezte meg a karibi helyszínen. – Jó idő, jó hangulat, a verseny előtt a szervezők elvittek minket egy karibi hajóútra, bemutatva a hely nevezetességeit, szóval egy kis kikapcsolódás is jutott a verseny mellé. Tényleg minden szempontból tökéletes volt.”

Juhász Péter, strongman
Juhász Péter ránézésre jó erőben várja a BL-fordulót
Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Mindez azt jelenti, közel volt ahhoz is, hogy a budapesti BL-fordulót megelőzően beállítsa eddigi egyéni rekordját, ami egy második hely volt Szerbiában még a 2022-es idényben.

A karibi kaland volt a mádi klasszis számára a második megmérettetés idén, Finnország után – ahol egy kisebb, verseny közben jött sérülés miatt a legjobb tíz közé sem fért oda – eldöntötte, hogy változtat a versenyzési stílusán, kevésbé próbál görcsösen hozzáállni az egészhez.

„Ez volt az első olyan forduló, ami előtt nem éreztem induláskor, hogy teljesen meg lennék feszülve. 

Tudtam, hogy az öt számból kettő jó lesz, egy pedig talán feküdhet, ehhez képest azokban a számokban is, amelyektől előzetesen a rosszabb részeredményeket vártam, negyedik-ötödik voltam.

 Nagy lökést adott, főleg, hogy kinn is szóba került, hogy a következő verseny Magyarországon lesz” – mesélte arról, hogy már a riválisok is várják a budapesti megmérettetést. A versenynek az Aquaworld Resort Budapest ad majd helyszínt április 27-én.

„A rendező ország versenyzőjeként lehetőségem van egy főpróbára a konkrét versenyeszközökkel és súlyokkal. Ez tanulságos esélynek ígérkezik. 

De ettől függetlenül is sokat várnék magamtól: tíz év után rendezünk újra Bajnokok Ligája fordulót, nagyon motivál ez a helyzet. Komoly csapatmunka van benne, és úgy érzem, nekem is megvolt benne a részem azzal, hogy állandó résztvevővé tudtam válni. Szeretnék egy jó helyezést elérni, mindent száz százalékig kiadni magamból.

 Nem feltétlenül helyezésben gondolkodom, hanem abban, hogy tényleg minden csepp energiámat kiadjam” – tekintett előre Juhász Péter.

A rendezők számára fenntartott szabadkártya ezúttal Véró Alexé, így rögvest két magyarért is szoríthatnak majd a kilátogató drukkerek az Aquaworldben. Az erősember-versenyek mellett bothúzásban is jelentkező Véró pályafutása eddigi legnívósabb megmérettetésére készül.

Véró Alex, strongman
Véró Alex egészen biztosan helyt fog állni a BL-mezőnyben is
Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

"Nagyon izgatott vagyok, hogy sikerül majd teljesítenem ebben a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben. Kíváncsi vagyok arra, mire elég a mostani erőszintem. Az előző szezonom arról szólt, hogy a műtétem után semmit sem elkapkodva regenerálódjak. 

Az idény végére sikerült olyan állapotba kerülnöm, hogy kitűzhessek néhány komolyabb célt is és el tudjak indulni nemzetközi versenyeken, sikerült megnyernem Orlandóban a bothúzó Mr. Olympiát, aztán pedig Szlovákiában a bothúzó Európa-bajnokságot, ahol egy abszolút második hely is összejött.

Megjegyezte, szeretne a legjobb hat közé kerülni élete első Bajnokok Ligája-fordulójában, ám sokismeretlenes egyenlet előtt áll, így nem akar felesleges nyomást tenni a saját vállára.

A Bajnokok Ligája hazai fordulóját rendező Prémium sportmenedzsere, Botka István megjegyezte, kétéves előkészítőmunka érett be azzal, hogy a nemzetközi sorozat vezetői rábólintottak a magyar pályázatra.

„Sok apró lépést kellett megtennünk míg megszületett a megállapodás. Bízunk benne, hogy az egyik legsikeresebb idei forduló házigazdái lehetünk közösen. Ez a sportág minden versenyzőjének büszkesége lehet versenyszervezettől függetlenül. Azokra a sportolókra méltán büszkék lehetünk, akik eljutnak a legjobbak közé, de ne felejtsük el, hogy ez nem csak a mi érdemünk. Legtöbbjüknek több edzőjük segítőjük volt az évek alatt. Mindenkitől tanultak valamit. Mi pedig biztosítjuk a feltételeket ahhoz, hogy ezt meg is tudják mutatni akár nemzetközi szinten is” – fogalmazott Botka.

A verseny ráadásul széleskörű reklámot biztosít Budapestnek is, mint a rendezők elárulták, 106 országba jut majd el az összefoglaló műsor, így pedig a szebbnél szebbnek ígérkező képek a magyar fővárosról, valamint az Aquaworldről.

A hazai erősemberek a BL-rendezés után sem pihennek sokat: egy héttel a budapesti verseny után Szombathelyen csapnak össze a legjobb U105-ös versenyzők, majd folytatódik a Prémium Strongman League közép-európai ligakupasorozat is, amely Tökölön, a Lóerők éjszakáján lámpafényes fordulóval indul.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!