Élő közvetítés
Románia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
Takács Boglárka a 100 méteren felállított új magyar csúcsa után 200 méteren is nemzeti rekorddal győzött vasárnap, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén.

Takács Boglárka saját országos csúcsát megjavítva, 11,11 másodperces eredménnyel nyerte a női 100 métert. A BHSE 22 éves sprintere tavaly több alkalommal is faragott a klasszikus vágtaszám magyar rekordján, melyet 2023. július 13. óta egészen mostanáig 11,14 másodperccel tartott. A vasárnapi futamon négyes pályán rajtolt a 11,09 másodperces egyéni csúccsal rendelkező amerikai Shannon Ray mellől. Takács a rajtot kiválóan kapta el és féltávig az amerikai mellett futott, onnan viszont fokozatosan lépett el tőle, végül nagy fölénnyel győzött, 

11,11 mp-es eredménye pedig úgy még értékesebbnek mondható, hogy "csupán" 0,7 méter/másodperces hátszél segítette a futam során

 – írta az MTI.

Takács Boglárka, atlétika, sprinter
Takács Boglárka másfél órán belül döntötte meg a 100 és a 200 méter országos csúcsát
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

„Azt láttam, hogy ebben a futásban még van, ami azt jelenti, hogy 

a 11,07-es olimpiai szint az megvan benne, a kérdés, hogy ez ki fog-e jönni. Az Európa-bajnokságon erre lehet majd lehetőség" 

– mondta Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke, korábbi kiváló sprinter, aki azt is hozzátette, hogy akkor sincs baj, ha Takácsnak nem jön össze az ötkarikás szint, mert ezzel a mai eredménnyel és az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményével már tulajdonképpen biztos olimpiai résztvevőnek nevezhető.

Takács Boglárka 100 után 200 méteren is országos csúcsot futott

Németh Roland tanítványa másfél órával később 200-on is rajtolt a Magyar Nagydíj-sorozatba tartozó viadalon, melyen tavaly éppen ezen a viadalon javított országos csúcsot: akkor a 200 rekordját 22,77 másodpercre javította, s azzal nem csupán Orosz Irén 42 éves idejét adta át a múltnak, de az első magyar női sprinterként áttörte a 23 másodperces határt. A vasárnapi futamon Takács jól rajtolt és erősen futotta meg a kanyart, a célegyenesre fordulva azonban még nem volt egyértelmű előnyben legnagyobb riválisaival szemben. Tíz méterrel később viszont már tisztán az élen futott és fokozatosan hagyta le a többieket, végül pedig 

22,71 másodperces idejével nem csak a versenyt nyerte meg, de saját rekordját is legyőzte. 

Nem csupán Takács, hanem a 19 éves Sulyán Alexa is remekül futott és 23.21 másodperccel a negyedik helyen ért célba.

Mindent egy helyen az Eb-ről