Vágólapra másolva!
Ahogy azt várni lehetett, a múlt hétvégén vereséget szenvedő, így már csak korábbi WBC nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury élni fog azzal a szerződésben rögzített lehetőséggel, hogy kiálljon egy visszavágóra legyőzőjével, Oleksandr Uszikkal.

Miután az ukrán Olekszandr Uszik magyar idő szerint múlt vasárnap hajnalban pontozással legyőzte a brit Tyson Furyt a szaúd-arábiai Rijádban rendezett címegyesítő mérkőzésen, így 25 év után felült a nehézsúly vitathatatlan trónjára. Uszik és Fury – akit már a kilencedik menetben majdnem kiütöttek – tavaly megállapodtak, hogy 2024-ben kétszer is összecsapnak, de miután Fury elszenvedte pályafutása első vereségét, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón már azt mondta, hogy inkább mérlegeli a lehetőségeit. 

Boxing: Heavyweight title fight, Tyson Fury v Oleksandr Usyk
Fury és Uszik októberben újra összecsaphat egymással
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Októberben jöhet Uszik és Tyson Fury visszavágója

A brit bunyós promótere, Frank Warren azonban kedden jelezte egy interjúban, hogy védence aktiválni akarja a szerződésben foglalt záradékot, vagyis másodszor is össze akar csapni az immár WBC, WBO, WBA, IBF, IBO címvédő ukrán klasszissal. Az ütközetre ismét Rijádban kerülhet sor, a tervezett időpont pedig október 12. 

Jelenleg még lábadozik, de visszavágót akar. A lehetőség benne van a szerződésben, már aláírták, így ez meg fog történni"

 – jelentette ki Warren a talkSPORT-nak.

A Mirror beszámolója szerint az ütközetre ismét Rijádban kerülhet sor, a tervezett időpont pedig október 12. Ugyanakkor a visszavágón nem valószínű, hogy a vitathatatlan bajnoki cím forogna kockán, ugyanis az ukránt napokon belül megfosztják IBF övétől a cím lejárt kötelező védelme miatt. A kötelező kihívó, Filip Hrgovic júniusi Daniel Dubois elleni meccsen fog küzdeni a megüresedett IBF világbajnoki címért, annak a meccsnek a győztese pedig Anthony Joshuával bokszolhat szeptemberben. 

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!