Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A rózsaszín trikós Tadej Pogacar hatodik etapsikerét aratta a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti, 20. szakaszán, ezzel már csak egy lépésre van a végső győzelemtől. A Visma-Lease a Bike csapatának magyar versenyzője, Valter Attila a 18. helyen ért célba.

Az olasz körverseny utolsó hegyi menete, az Alpago és Bassano del Grappa közötti 184 kilométeres, lejtmenettel záruló etap várt a mezőnyre szombaton. A cél viszonylag közel volt Szlovéniához, ahol az elmúlt napokban a "Hagyd meg a versenyzést Pogacarnak" felirat fogadta az autópályákon haladókat, a kétszeres Tour de France-győztes szlovén sztár előzetesen ki is fejezte érdeklődését a szakasz kapcsán.

Tadej Pogacar
Tadej Pogacar karnyújtásnyira a végső sikertől a Girón
Fotó: AFP

Tizenegy főből álló szökevénycsoport tekert el és kezdte meg féltávnál szűk négyperces előnnyel az első hegymenetet. A 18,1 kilométer hosszú, 8,1 százalékos átlagmeredekségű emelkedőn 200-ról 1675 méterre tekertek fel közel egy óra alatt a versenyzők, majd következett a lejtmenet, mindez kétszer - írja az MTI.

A Monte Grappa tetejének első elérésekor négyfős volt az élcsoport, az UAE vezette mezőnyben - amely egyperces lemaradásban volt ekkor - pedig nagyjából 25-en voltak, köztük az összetett élmenői és a magyar bajnok Valter. Hat kilométerrel a hegy vége előtt már az összetett harmadik helyén álló Thomasnak esett rosszul az UAE tempója, hamarosan pedig megindult Pogacar, akit még az sem zökkentett ki, hogy egy szurkoló hátulról meglökte. A záró 34 kilométerre egyedül maradt a szlovén klasszis, innen pedig már egyértelmű volt, hogy begyűjti hatodik etapsikerét ezen a Girón. 

Legutóbb a 2009-es Tour de France-on fordult elő, hogy háromhetes körversenyen hat szakaszt nyert egy kerékpáros, akkor a brit sprinter, Mark Cavendish volt képes erre a bravúrra.

A 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik helyezett Pogacar a rózsaszín trikó mellett a hegyi pontverseny győztesét illető kéket is megkapja, amennyiben befejezi a vasárnapi záróetapot.

Az összetett élcsoportjában nem történt változás, a kolumbiai Daniel Martínez lesz a második, Thomas pedig a harmadik. Az összetett legjobb fiataljaként az olasz Antonio Tiberi - aki két éve megnyerte a magyar körverseny kékestetői befutóját - zár az ötödik helyen, ezzel pedig hazaviszi a fehér trikót. A ciklámenszínű megkülönböztető mez a pontverseny győzteseként a tavalyi esztendőhöz hasonlóan az olasz Jonathan Milané lesz.

Valter Attila közel tízperces hátránnyal a 18. helyen ért célba, az összetettben - két helyezést javítva - a 22. egy óra négy perc lemaradással.

Vasárnap a Róma környéki 125 kilométeres sík etappal zárul az idei Giro d'Italia, az utolsó szakasz az ünneplésé és - várhatóan - a sprintbefutóé, az összetett ilyenkor hagyományosan már nem változik.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
20. szakasz, Alpago-Bassano del Grappa, 184 km:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 4:58:23 óra
2. Valentin Paret-Peintre (francia, Decathlon AG2R La Mondiale) 2:07 perc hátrány
3. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) azonos idővel
4. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain Victorious) a. i
..7. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) a. i.
...18. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 9:54 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 76:22:13 óra
2. Daniel Martínez 9:56 perc hátrány
3. Thomas 10:24 p h.
...22. Valter 1:04:46 óra hátrány

 

Mindent egy helyen az Eb-ről