Vágólapra másolva!
A hatszoros olimpiai bajnok, Kozák Danuta szörnyű vádakat fogalmazott meg a szintén olimpiai bajnok edző, Csipes Ferenccel szemben. Kozák szerint Csipes alkoholista és verbálisan bántalmazza a versenyzőket. A vádak rettenetes állapotokat tükröznek, az egyik legsikeresebb magyar sportág belső viszonyai borzalmasak.

A Magyar Nemzet online kiadása csütörtökön este írta meg azt a tényfeltáró cikkét, amely kissé más megvilágításba helyezi az eseményeket. Ebből kiderül, hogy 

a sportágon belül már régóta ismert volt Csipes Ferenc alkoholproblémája.

Ugyanakkor az mégis megdöbbentő, hogy egy hatszoros olimpiai bajnok ilyen kemény szavakkal üssön egy másik olimpiai bajnokot - hol máshol, természetesen a Facebookon.

Kozák Danuta
Kozák Danuta kiborította a bilit
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Már csak az a kérdés, hogy Kozák Danuta miért éppen most állt elő a farbával? Ha ezek a problémák évek óta ismertek, akkor miért éppen 2024. május 23-án jött el a nap a bili kiborítására? 

Az ok egyszerű: a magyar női kajaksport borzalmas állapotban van.

 A párizsi olimpián a megszerezheztő 6 kvótából csak 4 jutott a magyaroknak - ez korábban teljesen elképzelhetetlen volt. Éppen ezért estek pánikba a sportág szereplői, mi lesz, ha nem sikerül a párizsi olimpia?

A szerző azt is megjegyzi, hogy azért sem mindegy az olimpiai szereplés, mert az állami támogatások jövőbeni elosztása pont attól függ, hogy miként szerepelnek a magyar kajak-kenusok Párizsban. Ami korábban szintén elképzelhetetlen volt: a magyar női kajaknégyes nem tekinthető a szám favoritjának. 

A bántalmazási ügy rettenetes, de a háttérben ott húzódik meg az őrületes kenyérharc is.

A teljes cikket itt tudja elolvasni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!