Következő mérkőzések
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Vágólapra másolva!
Néhány nap elteltével csillapodni látszanak az indulatok a Kozák Danuta és Csipes Ferenc közötti affér nyomán támadt botrányban. Az olimpiai bajnok edző kétségtelenül minősíthetetlenül viselkedett a hatszoros olimpiai bajnoknővel, de a bántalmazásba egyesek többek látnak bele a kelleténél, a molesztálás megmaradt verbális szinten. A Magyar Nemzet úgy tudja, ezt belátva a Magyar Kajak-kenu Szövetség is szeretné rendezni a feszült viszonyt, mivel Csipes Ferencre szükség van az olimpiai felkészülés során, ezért az edző felfüggesztését enyhíteni kell. A történtek ellenére valószínűleg Csipes Tamara és Kozák Danuta párosa sem bomlik fel, a két klasszis együtt indul a jövő heti válogatón.

A legtöbben arra kíváncsiak, vajon pontosan mi is történt, Csipes Ferenc miképpen molesztálta Kozák Danutát, aminek hatására a hatszoros olimpiai bajnoknő a hivatalos útra fittyet hányva egyből a nyilvánossághoz fordult és a saját Facebook-oldalán kelt ki az edző ellen. Kozák Danuta kissé homályosan a gyúrószobában, mi több, a gyúrópadhoz kötött kiszolgáltatottságban elszenvedett bántalmazásra utalt.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség ennek hatására, az ügy kivizsgálását meg sem várva felfüggesztette Csipes Ferencet és eljárást is indított ellene. A jelenet pontos rekonstruálását ettől a vizsgálattól várhatjuk. A Magyar Nemzet úgy tudja, Csipes Ferenc és Kozák Danuta között a szolnoki edzőtábor közösségi terében, a társalgóban alakult ki szóváltás – többek hallatára. Az elismert, ám nehéz természetű edző kétségtelenül minősíthetetlen hangnemben szólt a hatszoros olimpiai bajnoknőhöz, de fizikai bántalmazás nem történt, csakis verbális.

Kozák Danuta az incidens előzményeit elhallgatta

Értelmetlen lenne tagadni, amit Kozák Danuta ugyancsak erősen kifogásolt a bejegyzésben, miszerint az edző alkoholos befolyásoltság alatt állt. Ám a jelenet már jóval a délutáni edzés után, ha úgy tetszik, munkaidőn kívül történt, ami mentőkörülmény.

CSIPES Ferenc; CSIPES Tamara
Az olimpiai bajnok Csipes Ferenc és az egyesben ezüstérmet nyerő Csipes Tamara összeölelkezése a tokiói olimpia egyik legmeghatóbb pillanata volt 
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az első reakciók alapján a sportágban sokan elítélték Csipes Ferencet és Kozák Danuta pártjára álltak, ugyanakkor lehiggadva mind többen azt az álláspontot képviselik, meg kell ismerni az edző verzióját is, továbbá az sem elegáns, ahogy a hatszoros olimpiai aranyérmes klasszis a nyilvánosság elé tárta Csipes Ferenc alkoholproblémáját.

Kozák Danuta a posztjában a jelenet azon előzményére sem utalt, miszerint 

Csipes Ferenc közölte vele, hogy másnap az addigi Kozák Danuta, Gazsó Dorka, Csipes Tamara, Hadvina Dóra összetétel helyett más felállásban is ki akarja próbálni a négyest – akár a hatszoros olimpiai bajnoknő nélkül. 

Arról már nem is beszélve, hogy Csipes és Kozák, valamint a kajakos szintén edző férje, Somogyi Béla közötti kapcsolat már régóta nem ideális.

Miért nem indult Kozák a pótkvalifikációs versenyen?

Jelenleg a teljes női kajakos szakágat feszültség terheli, mert a versenyzők sem egyenként, sem csapathajóban összeülve nincsenek a remélt formában. Sokan azt sem értik, a szövetség miért nem indította Kozák Danutát – avagy Kozák Danuta miért nem vállalta az indulást – május elején a szegedi pótkvalifikációs versenyen, hiszen szükség lett volna a kvótaszerzésre. 

A magyar kajakos hölgyek a lehetséges hatból csupán négy kvótát szereztek a tavalyi vb-n, s a szegedi pótvizsgán a Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese duó csúnyán elbukott, csak hatodik lett, ergo Kozák szereplésére szükség lett volna.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség szigorú döntést hozott, amikor felfüggesztette Csipes Ferenc működését, ám amennyiben a vizsgálat azt igazolja, hogy az edző fizikálisan nem bántalmazta a versenyzőt, akkor indokolt lenne a büntetés mérséklése.

Csipes Tamara és Kozák Danuta nem szakít egymással

Csipes Ferenc nem csupán a lánya, Csipes Tamara, valamint Gazsó Dorka edzője, egyben ő felelős a négyes felkészítéséért. Az olimpiai felkészülés hajrájában a szakértelme szinte nélkülözhetetlen.

Úgy tűnik, a történtek ellenére együtt maradk a Kozák, Csipes kettős
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szövetség olyan kompromisszumos megoldáson dolgozik, miszerint egyfelől feloldják az edző felfüggesztését, másfelől viszont biztosítékot akarnak, hogy a múlt heti incidens ne ismétlődhessen meg.

Reménykeltő, hogy a botrány hatására legalább Kozák Danuta és Csipes Tamara nem fordított hátat egymásnak, a két kiválóság továbbra is úgy tervezi, hogy párosban együtt indulnak el a hazai válogatóversenyen és a párizsi olimpián is. Ennek persze szükséges előfeltétele a csatabárd legalább átmeneti elásása, kölcsönös exkuzálás mellett Csipes Ferenc – legalább részleges – rehabilitálása. E döntést nem lehet sokáig halogatni, hiszen a válogatót jövő héten keddtől csütörtökig rendezik a szegedi Maty-éren.

 

Mindent egy helyen az Eb-ről