Vágólapra másolva!
Egy profi CS:GO-játékos, aki generációkon át határozta meg a lengyel Counter-Strike-ot és egy autó, ami napok alatt pusztította el 12 év kitartó munkáját, ezzel egy egész nemzet átkává vált. Ez TaZ és a Mercedes-incidens története.

2017 elején járunk. Nemrég ért véget minden idők talán legjobb Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) Major döntője Atlantában. Az év legnagyobb e-sporthírei között e-sport és olimpia kapcsolata, az Overwatch League indulása és számtalan befektetés szerepelt. De egy hétre a közösség nagy része egy ezeknél jóval kisebb, de történelmi szempontból csakugyan jelentős eseményre figyelt: Wiktor „TaZ" Wojtas Mercedes-Benz GLE autójára. OK, ez lehet elsőre hülyén hangzik. Mégis miért érdekelt volna bárkit egy, az átlagemberhez képest gazdagnak minősülő e-sportoló autója? Mert lényegében romba döntötte a Counter-Strike történelmének leghosszabb ideig együtt játszó és egyben az egyik legsikeresebb dinasztiáját. Ez a lengyel Virtus.pro-felállás végnapjainak története.

AZ ARANY ÖTÖS

A lengyel Counter-Strike még a 2000-es évek elején kitermelt magából egy generációnyi csillagot, akik aztán a játék 1.6-os változatában domináns erővé váltak a nemzetközi mezőnyben, 2006 és 2008 között a világ legjobb csapata voltak. Az eredeti mag közel nyolc éven át játszott együtt, mivel számtalan szervezetet képviseltek ez idő alatt, egyszerűbb volt őket a Golden Five (Arany Ötös) névvel illetni. A csapat CS:GO-s szereplése nehezen indult, de

2014-ben megnyerték az EMS Katowice 2014 Majort, és ettől kezdve folyamatosan a világ tíz legjobb csapatának egyike voltak.

A következő négy évben számtalan döntőt megjártak a TaZ–NEO–PashaBiceps–byali–Snax felállással, tornákat nyertek és a fiatal csapatok számára igazi mumussá váltak. A rajongók mégsem az eredmények, hanem a személyiségük, kiállásuk miatt imádta őket.

Az Arany Ötös két meghatározó tagja mindig is TaZ és Filip „NEO" Kubski voltak. Ők ketten voltak a szíve és az esze a csapatnak. Annak ellenére, hogy tizenkét éven át voltak csapattársak, nem voltak barátok sosem. Ez egy munkakapcsolat volt, ami azért született, mert felismerték egymás kvalitásait a szerveren belül és kívül.

Ha nézeteltéréseik voltak, mindig igyekeztek ezeket megoldani, mert tudták, hogy egyik a másik nélkül nem képes a nemzetközi e-sportban áttörést elérni.

Persze nem kellett őket félteni, tehetségből és kitartásból volt elég mindkettejükben. NEO ennek a korszaknak talán a legjobb játékosa volt, sőt egy ideig arról folytak a viták 2015-2016 során, hogy verziótól függetlenül, ő lehet a valaha élt legjobb Counter-Strike játékos. TaZ pedig egy igazi kapitány volt, aki magára vett mindenféle kívülről érkező nyomást, hogy a többiek csak a játékra koncentrálhassanak.

„A MAJOR GYŐZTESE VITATHATATLANUL A VILÁG LEGJOBBJA"

A fenti idézet Richard Lewis újságíró–műsorvezető szájából hangzott el az ELEAGUE Major Atlanta 2017 döntője előtti nyitó ceremónián, január 29-én. Ez a verseny évekre meghatározta a Counter-Strike-ot, és talán az egész esportot is. Egyrészt a TBS amerikai kábelcsatorna első CS:GO világbajnoksága produkciójával és nézettségével mindenkit felrázott a piacon, másrészt elindította későbbi világverő útjára az Astralis nevű dán szervezetet és fiatal játékosaikat. Ők nemrég cseréltek irányítót, Atlantában pedig meglepetésként ért mindenkit a döntőbe jutásuk, ahol a világ akkori legjobbjaival, a Virtus.pro-val kerültek szembe.

A két csapat között valódi rivalizálás ezelőtt nem volt, de a TBS és a játékosok is értették a dolgukat, így leosztották a lapokat: az öregek a kapuörzők, akik három éve nyertek egy Majort a semmiből, most pedig szeretnék bebizonyítani, hogy még mindig megvan bennük a tűz, míg a fiatalok a kihívók, akik keményen dolgoztak, áldozatokat hoztak, és most már úgy nagyon bemennének azon a kapun, ha lehet. Ráadásul ez egyfajta morális győzelem is lett volna, mert a lengyelek híresen kiemelkedő fizetést kaptak már ekkoriban is az orosz szervezetüktől, míg az Astralis alig egy éve létezett és a játékosokkal együtt alapították afféle utolsó esélyként.

A nyitó ceremóniában a Twenty One Pilots Heavydirtysoul című száma szólt, miközben a dán device azt mondta, hogy „Majort nyerni leírhatatlan lenne, mert ez volt a cél hosszú évek óta", majd

TaZ azt mondta „a Major győzelem a végső jutalom, azt jelenti, hogy az a rengeteg kemény munka végre kifizetődik".

Természetesen csak az egyikük emelhette magasba az atlantai Fox színházban a trófeát. A valaha volt egyik legszorosabb, legizgalmasabb döntőben pedig egyetlen körön úszott el a Virtus.pro-nak Trainen a győzelem, így a rendes játékidőben 16:14-re nyert az Astralis, tehát ekkor elmaradt a „jutalom" TaZéknak.

TRÓFEA HELYETT LUXUSTEREPJÁRÓ

Atlanta után mindenki arra számított, hogy egy hosszú és kielégítő rivalizálás indul a világ legjobbjának kikiálltott Astralis és a hirtelen vezetőből másodhegedűssé minősített Virtus.pro között. A TBS annyira bízott ebben, hogy bejelentették az ELEAGUE: Clash for Cash nevű prizefightot, ami lényegében egy Major visszavágó volt a lengyelek és a dánok között, vagyis

egy 250 000 dolláros Bo3, ahol a győztes mindent visz.

A Majort követően azonban egy kis szünet következett és csak február 15-én folytatódott a szezon a DreamHack Las Vegasszal. De ez a kisebb verseny nemcsak az MGM Grand Gardenben levezetésként hazárdírozó újgazdag huszonévesekről szólt, hanem egy fogadásról is: a Virtus.pro alapítója ugyanis megígérte TaZnak, hogy kap tőle egy új Mercedes–Benz GLE luxusterepjárót ajándékba, ha megnyerik a versenyt.

A Mercedes elnyerése tönkretette a dinasztiát Forrás: Origo

A Virtus.pro pedig megcsinálta, miután a rájátszásban nem találtak legyőzőre. TaZ megkapta az autóját és ezzel a Virtus.pro szinte azonnal bomlásnak indult. Az autó olyan feszültséget okozott a csapaton belül, amire már nem volt megoldás. A dolog NEOt zavarta a leginkább, akivel ugye

a közös célok és eredmények ígérete miatt fogtak össze még 2005-ben, most pedig hirtelen azt látta, hogy egy hülye fogadás miatt a kollégája kap egy drága autót,

miközben ez egy csapatjáték. Az évek során több volt Virtus.pro-s is kifejtette a véleményét a történtekről. Kuben, az edző szerint a fogadás még korábban történt, de ők csak akkor tudták meg, amikor publikussá tette a VP alapítója az ígéretét, majd hamarosan megjelent az iroda előtt az autó. Egyik csapattársuk, Jarosław „Pasha" Jarząbkowski évekkel később így emlékezett vissza a hírhedt Mercedesre:

„Ahogyan megígérte, Anton [a csapat alapítója] átadta TaZnak a híres Mercedest. Ekkoriban NEO volt a csapat kapitánya, ő hívta a köröket, mi pedig követtük a parancsait. Volt egy edzőnk [kuben], akivel közösen dolgoztak, voltak más játékosok is, akiknek szerepe volt a győzelemben. De aki hívja a köröket, összefogja a csapatot, vízióval bír, nekem az a személy az, akit a legjobban kellene értékelni."
A pénzügyek egyébként is kényes témának számítottak a Virtus.pro játékosai között. Pasha például felidézett egy esetet, amikor globális szinten jelentős streamerként (akár 25 000 egyidejű nézőnek) napi 5-6 órán át közvetített a szabadidejében a gyakorlások után, de a szervezet nem emelhette meg a fizetését, mert a többieknek nem tetszett.

Tehát ez a fajta irigykedés, egyenlőség iránti vágy mindig is jelen volt náluk.

De a Mercedes-incidens annyira kicsapta a biztosítékot a játékosoknál és a rajongóknál is, hogy alig két nappal a DreamHack Las Vegas után a Virtus.pro-nak már magyarázkodnia kellett. Az alapító egy hosszú nyílt levélben fejtegette, hogy TaZ mennyire fontos volt a játékosok és a szervezet összehozásában, és ez az ajándék valójában „nem egy Virtus.pro játékosnak szól, hanem a személynek". De a sebeket nem lehetett begyógyítani, NEO pedig motivációját vesztve kihátrált a vezető szerepből az év további részére. A csapat a júniusi Clash for Cashre igazából már csak árnyéka volt önmagának. Egyoldalú meccsen kaptak ki és ajándékoztak el 250 000 dollárt az Astralisnak – ezzel véget ért a rivalizálás, ami talán sosem volt. De ami még szomorúbb, hogy a játék történetének egyik legizgalmasabb és legjobb csapata is megszűnt egy éven belül. És mindez elkerülhető lett volna talán, ha nincs az a fogadás és az autó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!