Vágólapra másolva!
A legmagsabban rangsorolt magyar CS2-játékosra nem találták az ellenszert Máltán.

A Counter-Strike 2 esport iránt rajongók tekintete az elmúlt hetekben a szigetországra szegeződött, ugyanis az ESL Pro League S19-ben a világ legjobb csapatai harcoltak éjt nappallá téve. A kimerítő összecsapások rányomták a bélyegüket az ágrajz alakulására, azonban egy dolgon ez nem változtatott semmit: igenis komolyan kellett számolni ezúttal is a címvédővel. A MOUZ csapatában Torzsás ‘torzsi’ Ádám ezúttal is AWP-jével keserítette meg az ellenfelek életét, mellette Brollan, siuhy, Jimpphat és xertioN gyűjtötte lelkesen a frageket. A nemzetközi összetételű együttes egészen a G2 elleni szériáig nem vesztett egyetlen pályát sem, magabiztosan meneteltek az újabb bajnoki cím felé. Az elődöntőben a Complexity sem tudta igazán megnehezíteni a dolgukat, így következhetett a Team Vitality, azaz az utolsó széria.

A mindent eldöntő összecsapáson három nyert pályáig tartott a küzdelem, azonban csak kevesen reménykedtek abban, hogy a MOUZ ennyire könyörtelenül döngöli majd bele a földbe a franciákat. A 3-0 önmagáért beszél, senki és semmi nem tudta megállítani abban torzsiékat, hogy megvédjék a bajnoki címüket. A 2023 októberi EPL Season 18 után a 19. kiírásában a magyar srác emelhette magasba a trófeát, a legértékesebb játékosnak járó díjat a vesztes csapatból ZywOo kapta meg. Ezzel az elismeréssel és 80 000 dollárral vigasztalódhatott a VIT. A MOUZ a tornagyőzelemmel megváltotta a jegyét a 2024-es IEM Kölnre, az augusztusi 1 millió dolláros versenyen három csapat helye biztos immár. Érdemes lesz követni majd a nyár legnagyobb CS2-s ütközeteit, ahol a Team Spirit, a FaZe Clan mellett biztosan ott lesz majd a MOUZ is.