Vágólapra másolva!
Tegnap négy játékossal vonult a dunavarsányi edzőtáborba a Németország elleni szerdai találkozóra készülő labdarúgó-válogatott. A külföldön játszók folyamatosan érkeznek, Tököli Attila és Thomas Sowunmi (Dunaferr), valamint Waltner Róbert (ZTE) este még bajnokin szerepelt. A Népstadionnál a két újonc, Győri János (MTK) és Gera Zoltán (FTC), valamint Horváth Ferenc (Maccabi) szállt fel a buszra. Hrutka János (FTC) is ott volt, akivel már a táborban beszélgettünk.

Hrutka (lent) a válogatottban remélhetőleg aktívabb lesz
- Számított a meghívóra?

- Sokáig nem ment igazán a játék. Tudja már, hogy mi okozta a visszaesést?
- Nem. Sajnos akkor a Fradi is rosszul játszott, így nagyon kitűnt, mennyire nem megy. Aztán jött a szerződésem körüli hercehurca, egyszóval magam alatt voltam. Szerencsére ez már mind a múlté.

- A házi gólkirályi címre is pályázik?
- Nagyon örülök, amikor gólt szerzek, de ezt a "foglalkozást" inkább meghagynám csatárainknak. De van egy-két taktikai variációnk, amelyben Dragóner Attila és én vagyunk a befejezők. Mondtam is Attilának, hogy versenyezzünk, melyikünk tud több gólt szerezni. Belement a játékba.

- Önnek mit jelent a Fotexszel kötött Fradi-házasság?
- Azt, hogy semmi másra nem kell figyelnünk, csak a futballra. Pontosan megkapjuk a pénzünket, s aki a mai magyar labdarúgásba komoly tőkét fektet, annak csak hálával tartozunk.

- Vágyódik még külföldre?
- Jól érzem magam a Fradiban, hiszen az Üllői úton nőttem fel. Egy-két évet azért persze szívesen játszanék valamelyik neves külföldi csapatban, de ha nem sikerül, akkor sem leszek elkeseredett.

- Milyen eredményre számít a németek ellen?
- Senki se higgye, hogy barátságos mérkőzés lesz a szerda esti, mert mi, magyar játékosok ugyanúgy küzdünk majd, mintha vb-selejtezőt játszanánk. Igenis bízom abban, hogy meg tudjuk verni a világ egyik legerősebb csapatát.

Burkovits Ferenc

Ajánlat:
gera12.hu

Korábban:
Gázolt a címvédő
Gera a válogatott keretben

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!